A kultúra kutatói mindig felkapják a fejüket arra a hírre, hogy valahol egy padláson porosodik egy pár doboznyi irat, amelyről már senki nem tudja, hogy mit tartalmaz és hogyan került oda, ám első ránézésre megállapítható, hogy letűnt világok lenyomatát hordozzák. A néprajzosok, antropológusok számára a régi, poros padlásokon talált iratok ugyanúgy a terepet jelentik, mint bármely más helyszín. A padlásokról előkerülő tárgyak és iratok mindig egy olyan világról beszélnek, amely legfeljebb az emlékekben él még.
A jelen munka egy ilyen irategyüttes bemutatására vállalkozik. A több mint 2400 iratból álló anyag összegyűjtője és főszereplője a 20. század tízes éveiben született, a kilencvenes években hunyt el, azaz végigélte a századot. A gyűjtemény itt közzétett bemutatása arra a kérdésre nyújt egy megközelítő választ, hogy miként nézett ki a 20. század egy erdélyi, elmagyarosodott sváb származású, első generációs értelmiséginek számító, földműves családi gyökerekkel rendelkező katolikus lelkész nézőpontjából.
A jelen munka célja az, hogy a fent említett elsőrendű forrásokról, a fennmaradt iratanyagról leírást nyújtson. Az iratok leírása ebben az értelmezésben az antropológiai terepnapló szerepéhez hasonló narratív forma. A kutató itt az iratokba mélyed el, ez jelenti a terepet számára, a kérdéseit az iratoknak teszi fel, és az ezekből kapott válaszok segítségével építi fel az elképzelését arról, hogy milyen lehetett az adatközlőinek a világa. Ezért a feldolgozás eredménye is leginkább az antropológiai terepnaplónak felel meg: az összegyűjtött információk egy lineáris idősíkra szervezett terepnaplóban kaptak helyet, amelyben a kutató beszámol arról, hogy mit tapasztalt a terepen. Az iratok ilyen szempontú, rendhagyó bemutatása révén lehetőségünk van arra, hogy bármelyik évtizednél kinyithassuk a könyvet és ízelítőt kapjunk arról, hogy mik történtek azokban a napokban a főszereplőnk életében és szűkebb közösségében.