|
|
Gyalui Farkas : Újfalvi Sándor(1792 - 1866)
-megjelent az Erdélyi Múzeum-Egyesület 1909-es Emlékkönyvében(kiadva: 1942-ben,Kolozsvárt) |
|
Újfalvi
Sándor
(1792-1866) |
|
|
Ujfalvi Sándor hagyatékát
kegyelettel õrzi az Erdélyi Múzeum. A tõke,
melyet hagyott, ma is kamatozik az egylet munkája részére,
de hagyatékából a minden anyagi vagyonnál
értékesebb az a szellemi hagyománya, mely
most kezd gyümölcsözni - emlékíratai..
Immár rövid idõ multán az Erdélyi
Múzeum-Egylet költségén, kiadásában
megjelennek az emlékíratok és a maga "érdekes
elõadásainak teljes fûszerével"
elbeszéli bennök a sírban porladó
hû magyar szív a XVIII. század utolsó
két évtizedétõl kezdve a szabadságharczig
azt, a mit tanulság s emlékezetnek okáért
megõrizni szükségesnek vélt s miket
halála után tizenöt évig pecsét
alatt tartani rendelt. E hagyatéka azért becsesebb
elõttünk minden kincsnél, mert általa
maga-magát osztja szét nemzetének, a maga
hûséges magyar lelkét, eszményeit
s törhetetlen fajszeretetét. Hogy mindezt az Erdélyi
Múzeum oltárára tette, bizonyítja
nemcsak bízodalmát az új intézmény
iránt, de sejtelmes lelkének hitét is nemzete
közel újjászületésében.
Hála azoknak az úttörõknek, kik a
már ájult nemzetben ezt a bízodalmat fel
tudták kelteni s így munkára ébresztették.
|
|
Az Erdélyi Múzeum oltárának
lángja az áldozatra sietõk közt egy öreg
erdélyi nemes alakját világitja meg. E szentelt
tûz lobogásánál nézzük õt
pár pillanatra: Ujfalvi Sándort. A régi marosszéki
pixidáriusok utóda, kinek egyik õsét a
XVII. században Erdély fejedelme hadi érdemei
elismerésére emeli nemességre, Dobokában
Kaczkón .születik, 1792-ben. Apja, zajos ifjúság
után, a ridegségig szigorú falusi nemes, a kinek
háza nemcsak vára, de mindene: ennek él; abból
ruházkodik, a mit házánál szõnek,
fonnak. Kertjében termett gyümölcs édesebb
neki a délvidék minden fûszerszámánál,
megyéje földje kedvesebb bármely tündéri
tájnál. Vas- szorgalom, szívós kitartás,
takarékosság, engedelmesség felebbvalói
iránt, háza népétõl maga követeli
a feltétlen hódolatot, gyermekeit edzeni akarja az élet
viharaiban s ezért könyörtelenül kemény
hozzájuk : ime életbölcsességének
alapja.
Az anya pedig mintaképe a nõi jóságnak,
a magyar házi asszonynak; gondozója, vezetõje
a háznak, a belsõ gazdaságnak; a háztartás
királynõje - csak arra ér reá, hogy övéit
szeresse, férje szigorúságát engesztelje.
Csupa munka és csupa szeretet. A családban, mint annyi
magyar köznemesi családban az Írói talentumnak
forrása fakad
föl. Ujfalvi Sándor nagynénje a mély érzésû
Krisztina költõi, különösködésre
hajló lélek, az írói készség
Sándorban is, más oldalági rokonában is
nem egynél jelentkezik. Nem mindenik mûveli, de hogy
a tehetség mint egy atavisztikus örökség megvan
bennük: kéziratban maradt próbálkozásaikból,
leveleikbõl is látszik. A mi emberünk, mint gyermek
az enyedi kollégiumban nevelkedik, az erdélyi nagy fejedelem
e zseniális alkotásában, mely századok
elõtt megvalósította az ingyenes oktatást,
a bekerülõ szegény paraszt szülõk gyermekét
ingyen nevelve, sõt táplálva felsõ oktatásuk
befejezéseig, mig kész emberré, férfiuvá
nem nevelte. E nagy épületben látja a kis diák
az egyenlõséget, melyet künn nem tapasztalhat,
odabenn egyaránt büntetik a nemes urfit s a paraszt gyereket,
ott a szorgalom s kitartás, a tudás adja meg a nemesi
elõjogokat. Jogra Kolozsvárra kerül s Marosvásárhelyre,
hol joggyakorlatot is folytat, itt megtanítja atyja arra, hogy
becsülje meg a pénzt, mert elmulatván pénzét,
szörnyû nélkülözések közt
tengõdik, de a kemény leczke használ s a takarékossá
vált ifjú megtakarított pénzével
anyját ki. segítheti egyszer: az öröm mit
ezért érez, bizonyára egyik forrása késõbbi
takarékos, vagyonszerzõ s megtartó erejének.
Az ifjú Sándor nekiindul a nemes ifjak rendes útjának,
patvarista majd asszesszor, sõt õ tovább is megy:
Bécsbe kerül az udvari kanczelláriához s
megismeri a nagy. szabású bürokratikus szolgálatot
s a fényes nagyvárosi életet egyaránt,
hogy hazakerüljön kis megyéjéhez s parányi
falujába. De itthon nyugalom s boldogság várja,
1820-ban megnõsül, feleségül veszi Lészay
Juliát. Szigorú atyjából bõkezû,
boldog örömapa lesz, hogy nemsokára megtérjen
az õsi földbe. Ujfalvi Sándor pedig gazdálkodni
készül s fiatal feleségével együtt,
falusi jószágán, Szakaturán, valamelyes
kis apró jobbágy-boldogító államot
alkot, oláh jobbágyai elé öntve emberszeretetét,
bõkezüségét, túlzásig menve
a jóindulatban, úgy, hogy elkapatottá tette elkényeztetett
embereit - kik majd a forradalom idején kirabolják azt
a nemesi kuriát, melybõl csak szeretet s bõség
áradt feléjük. Már atyja révén
ismerkedik meg Ujfalvi Sándor a Wesselényi családdal
s barátságba jút Wesselényi Miklóssal,
birtokától nem messze szomszédjával, ami
döntõ befolyással irányítja gondolkodását,
érzéseit a közügyekrõl s a politikáról,
Maga is edzett vadász, a ki a lovaglásban, vadászatban,
vívásban, mesteri tökéletességgel
s kitartással bíró Wesselényinek kedves
vadásztársa is lesz, Élte végéig
meleg barátság fûzi õt Wesselényihez
és senki más hûségesebben s nagyobb közvetlenséggel
meg nem tudta rajzolni ezt a tüneményes férfiút,
a maga zord nyerseségében, szertelen fájdalmában,
erõs szeretetében és izzó hazafiságában.
Hogy menynyire tisztelte s mily magasra tartotta hódolatában
Wesselényit Ujfalvi s menynyire megérezte fontosságát
nemzetére, azt emlékiratában panaszolja, melyben
sikerült Wesselényi Miklós alakját s életét
oly közel hozni hozzánk, mint azt senki más nem
tehette, sem elõtte, sem utánna,
A harminczas évek elején feleségével Balatonfüredre
útazott Ujfalvi Sándor, kúrára, Wesselényi
ekkor ismerteti meg Pesten Széchenyivel, Füreden pedig
Deák Antallal ismerkedik meg, meglátogatja Kisfaludy
Sándorékat s a gyöngéd tiszteletteljes barátság,
melyet iránta érez, mindkettejük közt megmarad
mindvégig, a távolból is levelekkel keresik föl
egymást, A Romladéknak elnevezett kis Szakatura községbe
Wesselényi levelein kivül Deák Antal, Deák
Ferencz levelei s nemcsak államférfiuk s politikusok,
de nagy költõk írásai is érkeznek,
Vörösmarty, Bajza s mások honfi-sorait olvassák
az Ujfalvi udvarházában, Bécsbõl, Kolozsvárról
kap leveleket a házigazda a politikai s irodalmi élet
eseményeirõl.
Maga is résztvesz a megyei életben s mint királyi
hivatalos, a kolozsvári országgyûlésen
is, ez utóbbi tiszte miatt 1841- ben Kolozsvárra költözött,
Itt. még szorosabb összeköttetésbe jutott
a közélet vezetõivel, A forradalom Ujfalvira nézve
a szenvedések útjának kezdete, Kedélyét
megrendítette az, hogy jószágán saját
volt jobbágyai kirabolták, lakását feldulták
s talán magát is halálra keresték. Ám
nem anyagi kára, hanem a nemzeti ügy legyõzetése
s a beállott lélekölõ abszolutizmus borított
reá mély gyászt, e lelki sebei soha sem hegedtek
be, sõt arra sem volt képes, amit akart, hogy leírja
a forradalom rémképeit, bár erre szándéka
volt.
Két vigasztalása volt a reménytelenség
felé hajló férfiúnak. A vadászat,
melyben gyakorlata, kitartása és tapasztalatai által
országos hírre tett szert s a - tolla. Naláczi
emlékíratainak hatása alatt Kõváry
László buzdítására, sürgetésére
s kivált imádott feleségének óhajtására
megírta emlékíratait 3 kötetben. 1854-ben
fogott hozzá s több, mint egy évig dolgozott memoirjain,
melyekben czélul tûzte ki a régi erdélyi
társadalmi élet megrajzolását. A mint
az írásba belekóstolt, vadászati éleményeirõl,
tapasztalatairól, vadászati felyóiratokban szivesen
ír nagy örömmel fogadott közleményeket,
elbeszéléseket is fordítgatott.
Maga elé varázsolt ifjú kora, midõn még
nemzete az abszolutizmustól szabadon, az europai fejlõdés
és haladás útján haladt elõre,
oly geniális vezetõk útmutatásával,
kiket õ személyesen ismert s vadászatainak emlékei
- ezek feledtették lelki fájdalmait, csüggedését.
Ekkor a legnagyobb sötétségben derengõ fény
látszik Kolozsvár felõl. Mikó Imre gróf
megindítja a mozgalmat az Erdélyi Múzeum létesítésére.
Hogy mi volt Mikó Imre terve, minõ perspektiva állott
elõtte, midõn az Erdélyi Múzeum elõmunkálatait
megtette, azt jellegzetesen tudjuk bizonyítani Ujfalvival is.
Az elbúsult, elcsüggedt öreg nemes, Wesselényi
bizalmasa s az õ eszmekörébe belenevekedett férfi
lelke földerûl - nemcsak egyszerû gyûjteményt
lát a tervezett alkotásban, érzi, hogya magyarság
egy hatalmas intézményérõl van szó,
mire így ír Kolozsvárt 1856 deczember 13-án
kelt levelében Mikó Imre grófhoz:
"Nagyméltóságú Gróf Úr!
Minden idõben szivemen hordottam nemzetem jólétét
s kora ifjúságomtól küzdöttem érte
ösztönbõl és polgári kötelességbõl,
most is, midõn Nagyméltóságod kitûzte
a Kolozsvárott székelendõ Országos Múzeum
megalapításával a lobogót s ez által
polgári kötelességünk teljesítésére
egy új tért jelõlt ki, sietek magam is járulni
parány erõmhöz képest annak gyámolításához,
mert úgy vagyok meggyõzõdve, hogy a Múzeum
leend frigyládája az Erdélyi Magyarságnak,
melybe nemzeti kincsei lerakatnak s õriztetnek a jövõ
nemzedék részére, mely hálaérzettel
borul and ala- pítója sírjára s áldandja
porait!"
Tehát a frigyláda. Abban az idõben, midõn
a sorok közt írtak, világosabban alig fejezhette
volna ki valaki azt a gondolatot, hogy az új alkotás
lesz vezetõ intézménye az erdélyi magyarságnak
az, melyben bizva kell küzdeniök s gyõzniök
a szent, nemzeti harczban s munkában.
Ujfalvi már ekkor kötelezte magát, hogy maga s
neje nevén két részvény után fizet
élte fogytáig. "Halálunk után, pedig
- folytatja Ujfalvi - a mi valószínüleg a közeljövõben
vagyon, végrendeletemben állapítottam az érintett
Múzeum javára ötezer ezüst forintot, vagyis
tizenötezer ezüst húszasból álló
összeget, melynek kamatját mindkettõnk halála
után élvezendi az intézet."
Nemcsak e tekintélyes s a forradalom alatt szenvedett károk
miatt gyengült vagyoni állapotához mérten
bõkezü alapítványt jelenti be, hanem a múzeum
részére adományozza mindazt, a mi legkedvesebb,
legbecsesebb a birtokában. Kéziratban levõ emlékiratát
egész sereg könyvét s büszkeségét:
kitömött szárnyasállatait, vadásztrofeumait
s nehány nagyon becses festményét, köztük
Kisfaludy Sándor arczképét, felesége részérõl
pedig nehány érdekes ereklyét - így Apafi
Mihálynénak egy pár piros csizmáját
s úti ezüst zománczos kanalát. Megjegyzi
azonban külön utóiratban, hogy "mindez önkéntes
felajánlataimat oly meg- határozott kikötéssel
teszem, hogy az intézet kizárólag Kolozsvárt
és belszerkezete magyar légyen: ellenkezõ esetben
azonnal más intézetre szállíttatván."
Az értékes alapítványt Mikó gróf
maga köszöni meg Ujfalvinak. Köszönõ levelébõl
ismét a sorok közül, de világosan kiolvasható
a meleg szeretetteljes érzés a hazafi iránt,
ki megértette, hogy mirõl van szó s minõ
rendeltetése van a létesítendõ alkotásnak:
Méltóságod igaz magyar hazafisága - úgymond
Mikó Imre gr. Kolozsvárt 1857 január 24-én
kelt s Ujfalvihoz intézett válaszában, - mely
eddigel õ is számos tettekkel s a közjó
érdekében gyakori és hû fáradozásokban
nyilvánult, mindig bírta az én bensõ tiszteletemet,
azon legújabb példányszerû elhatározása
által azonban, mely szerint az alapítandó Erdélyi
Múzeum javára 5000 forintot véghagyományilag
biztosítani méltóztatott, nemcsak az én
teljes rokonszenvemet s hazafiui mély tiszteletemet foglalá
le Méltóságod és úri neje részére,
de egyszersmind minden, jelen állásunkat ismerõ
s jövendõnkért aggódva fáradozó
honfinak és honleánynak elismerését nyeré
meg s mindkettõjük becses emlékének fenmaradását
a magyarok hazájában, míg magyar lesz, örökre
biztosítá.
Ujfalvinak az alapítólevelében írott szomorú
sejtelme hamar következett be. Ujfalvi gyöngéd felesége,
az õ õrzõ angyala, 1858-ban meghalt. Hogy minõ
csapás érte e veszteséggel, hogy mit érzett,
azt, ha egyébb nem, felesége sirkövén az
a pár sor szívigható fájdalommal most
is zokogja, melyet maga írt végrendeletében,
felesége halála után, 8 év mulva, mikor
az egyedüllét az aggság s a kínos betegség
elõl Ujfalvi Sándor a halálba menekült,
önkezével vetve véget életének Végrendeletében
hagyományát az Erdélyi Múzeum részére
biztosítja s ezenkívül az akkor már megerõsödöttnek
látszó nagy intézmény mellett szakaturai
birtokát a Kolozsvári Nemzeti Szinháznak hagyja,
mint a melytõl a magyar nyelv s a magyar szellem ápolását
várja.
Ujfalvi Sándor hagyatékát kegyelettel õrzi
az Erdélyi Múzeum. A tõke, melyet hagyott, ma
is kamatozik az egylet munkája részére, de hagyatékából
a minden anyagi vagyonnál értékesebb az a szellemi
hagyománya, mely most kezd gyümölcsözni - emlékíratai.
Immár rövid idõ multán az Erdélyi
Múzeum-Egylet költségén, kiadásában
megjelennek az emlékíratok és a maga "érdekes
elõadásainak teljes fûszerével" elbeszéli
bennök a sírban porladó hû magyar szív
a XVIII. század utolsó két évtizedétõl
kezdve a szabadságharczig azt, a mit tanulság s emlékezetnek
okáért megõrizni szükségesnek vélt
s miket halála után tizenöt évig pecsét
alatt tartani rendelt. E hagyatéka azért becsesebb elõttünk
minden kincsnél, mert általa maga-magát osztja
szét nemzetének, a maga hûséges magyar
lelkét, eszményeit s törhetetlen fajszeretetét.
Hogy mindezt az Erdélyi Múzeum oltárára
tette, bizonyítja nemcsak bízodalmát az új
intézmény iránt, de sejtelmes lelkének
hitét is nemzete közel újjászületésében.
Hála azoknak az úttörõknek, kik a már
ájult nemzetben ezt a bízodalmat fel tudták kelteni
s így munkára ébresztették. |
|
|
|
|
|
|
|