|
|
Kenessey Béla : Szász Domokos(1838 - 1899)
-megjelent az Erdélyi Múzeum-Egyesület 1909-es Emlékkönyvében(kiadva: 1942-ben,Kolozsvárt) |
|
Szász Domokos (1838-1899)
|
|
|
Magát az Erdélyi Muzeum-Egyletet
is - a melynek évek hosszú során át
volt Szász Domokos alelnöke - az erdélyi
magyarság megtartásának, e magyarságban
letett szellemi kincsek. kiaknázásának
és értékesítésének,
e kincsek révén a nemzeti szupremáczia
biztosításának, a mûvelt osztályok
egybeforrasztásának s az atyáktól
maradt mûvészeti és tudományos örökség
összegyûjtésének nagy gondolata és
czélja teremtette meg akkor, a mikor politikailag némaságra
és puszta szemlélõdésre volt kárhoztatva
ez a nemzet és életjelt magáról
csakis társadalmi, egyházi és irodalmi
téren adhatott, a legutóbbin is azonban csak éppen
annyit, a mennyit Iszlay László fõkormányi
titkár és czenzor megengedett.
Nincs az a fanatikus hívõ, a melyik jobban meg
legyen gyõzõdve a maga igazáról,
mint a hogyan Szász Domokos hinni tudott eszményeiben
is, eszközei erejében is. És az erõs
hívõ másokat is fanatizálni tud.
Az Isten hitetlen, közömbös és kedvetlen
embereket nem használ fel soha semmire. Tenni és
alkotni csak az alatt a feltétel alatt lehet, ha meg
vagyunk arról gyõzõdve, hogy az az ügy,
a melyet szolgálunk az Istentõl bizatott ránk,
a mint Tofaeus mondta: "Amely véget te benned feltött,
azt akarja te általad végben vinni." A nagyság
attól függ, ha meglátjuk-e azt a "véget,"
a melyet az Úr bennünk "feltött"
és azt végbe visszük-e ?
|
|
Külsõ élettörténete
mindenki elõtt ismeretes. Született Nagyenyeden 1838 május
25-én. 1855-1859-ben Kolozsvártt végezte a teológiát
s a kolozsvári egyház még ugyanabban az évben
lelkészévé választotta meg a csak imént
vizsgát tett ifjút. 1869-ban külföldre ment
s egy évig a heidelbergi egyetem hallgatója volt; haza
jõve pedig állandó, nagy munkát fejtett
ki egyházi és társadalmi téren. 1878-ban
egyházkerületi fõjegyzõvé, 1885 május
26-án pedig püspökké választatott.
1899 januárius 8-án szivszélhûdés
váltotta meg egy már végzetessé válni
készülõ hosszú, súlyos kór
kinjaitól és gyötrõ szenvedéseitõl.
A külsõ keret, így csak dátumszerûleg
összeróva, nagyon keveset mond és csak alig beszél
valamivel többet, ha felsoroljuk azokat az irodalmi kisebb-nagyobb
munkákat, a melyek a romániai misszió történetérõl
(1870), a konfessziók kérdésérõl
(1872), a vallásos eszmék történetérõl
(2 kötet, 1870-73) stb. irvák, vagy amelyeket Szász
Domokos Macé J. (Egy falat kenyér története,
1868) és Laboulaye (Az észak- amerikai Egyesült
Allamok története 1873) nyomán fordított.
Minden embernél az õ "belsõ embere"
az érdekes és azok a nézõ pontok fontosak,
a honnan õk maguk szemlélik, áttekintik cselekvéseik
szinterét s az a czél, a melyet egész munkásságuk
elé tûznek. Az emberek erkölcsi értékét
is tulajdonképpen ezek szabják meg.
Szász Domokos egyénisége még elég
közel van hozzánk arra, hogy annak minden egyes vonását
élénken vissza tudjuk idézni, sõt még
hallani véljük átható hangját is,
látjuk még szélesen kezelt gesztusait s mintha
meg-meg recscsenne még a padló is, közeledni érezvén
robustus alakjának súlyos lépéseit. De
arra már mégis elég távol van, hogy mindenki
tárgyilagossággal nézhesse és ítélhesse
meg czéljait is, cselekvése indító okait
is.
Magát az Erdélyi Muzeum-Egyletet is - a melynek évek
hosszú során át volt Szász Domokos alelnöke
- az erdélyi magyarság megtartásának,
e magyarságban letett szellemi kincsek. kiaknázásának
és értékesítésének, e kincsek
révén a nemzeti szupremáczia biztosításának,
a mûvelt osztályok egybeforrasztásának
s az atyáktól maradt mûvészeti és
tudományos örökség összegyûjtésének
nagy gondolata és czélja teremtette meg akkor, a mikor
politikailag némaságra és puszta szemlélõdésre
volt kárhoztatva ez a nemzet és életjelt magáról
csakis társadalmi, egyházi és irodalmi téren
adhatott, a legutóbbin is azonban csak éppen annyit,
a mennyit Iszlay László fõkormányi titkár
és czenzor megengedett.
A Királyhágón innen mindig és mindenki
érezte, látta, a ki csak ép érzékkel
és látó szemmel néz, hogy itt, ezen a
darab földön tulajdonképpen egy olyan töltés-építõ
munkát kell végeznie minden magyarnak, mint a minõ
lázas, izzó munkát néznek a haldokló
faustnak megtörõ szemei.
"Akármiképpen,
De munkást teremts, mentõl többet nékem,
És bátorítsd, szidd, jó szóval
deritsed,
Fizesd, édesgesd, kényszerítsed,
S jelentsd, ha kész - így kér egy szenvedõ
-
A gát, a partot egészen fedõ."
"Kivül a töltés széleig habzó
ár, -
S a mint betörni vágyik, sánczunk nyalja,
A tört rést zárja vénje, fiatalja."
(Goethe: Faust II. része, Váradi Antal ford.)
Ime a szempont, a mely Szász Domokost vezeti, a mikor szervezi
a 32 körlelkészséget, egy-egy õrtorony gyanánt
a töltéseken. Az építhetéshez azonban
anyagi erõk kellenek.
Anyagi szempontból, ha Szász Domokos püspöksége
idejében nem is volt olyan "csodálkozásra
és szánakozásra méltó ennek az
Erdélyországi reformata ekklézsiának siralmas
szegény sorsa s abból gyalázatos
állapotja," mint a milyennek azt Tofaeus Mihály,
Apafi fejedelem Õ Nagysága elõtt tartott beszédében
könnyeket fakasztólag festette; de mint egyházkerület
akkor is minden vagyon nélkül való volt s ma sem
gazdagabb. Mert mindazok a pénzek, a melyeket az egyházkerület
ma is a központban kezel az egyes egyházközségek
dézmaváltsági, vagy alapítványi
stb. tõkéi. Ezeket konvertálgatta Szász
Domokos és miként egykor Gelei Katona István
mondá: "szaporgatta" a maga alkotásai, töltésépitõ
munkái javára.
Itt a magyarázata, hogy egy ember, a kinek tulajdonképen
csakis erkölcsi értékjelzõkkel kellene foglalkoznia,
sokszor éjt- napot összetevõ munkában, aggódó,
töprenkedõ, zaklatott agygyal ott ül a "Tartózik"
és .,Követel" fölött és habár
tudja, hogy siker esetén nyert ügye van, de koczka fordultán
ép így el is veszhet még személyének
integritása is: mégis bátran, sõt nemegyszer
merészen, egymaga viselve az egész felelõsséget,
ad és vesz, tárgyal és koczkáztat, mert
meg kell menteni az egyházakból. a mi még menthetõ,
össze kell szedni a szétszórt csontokat, meg kell
kondíttatni az elnémúlt harangokat és
életre kell kelteni az elaléltakat.
E czél érdekében meg kell mozdítani az
Erdélyi Magyar Közmûvelõdési Egyesületet
is, mert a kérdés nem felekezeti, hanem nemzeti s egyházak
és iskolák az igazi közmûvelõdési
tényezõk. Meg kell nyerni az egész magyarországi
református egyetemes egyházat. Az Országos Közalapnak
elaprózott, egyszersmindenkori 50-100 frtos segélyei
helyett nagyobb összegû tõkeképzõ
segélyeket kell adni, hogy 32 év alatt 11/2%-kal a szegényegyházaknál
megfelelõ tõke képzõdjék, míg
a 31/3% még most mindjárt a mindennapi szükségeket
enyhítse, vagy egyenesen fedezze.
Az önálló helyekre prófétai és
misszionáriusi lelkû papság kell: meg kell tehát
csinálni a kolozsvári tudományegyetem mellett
a papnevelõ fakultást, ennek alapokat gyûjteni,
ezt az új igényeknek meg- felelõleg berendezni.
De ezt a fakultást hiában állítja fel,
ha a fiatalságnak nyomorultúl fizetett papságra
van csak kilátása, ha nincs önmaga számára
nyugdíj-, özvegyének, árvájának
megélhetést nyújtó gyámintézet
s árva gyermekének menhelyül szolgáló
szeretetház. Igy készíti aztán elõ
a lelkészi fizetések kiegészítését,
csinálja meg a lelkészözvegyek, árvák
országos gyámintézetének tervezetét
az Egyetemes Konvent számára és építi
meg Kolozsvárt a Szeretetházat. Minden alkotás
egy szempontból és minden alkotás egy czélt
szolgál. A gondolatok, a tervek nagyszabásúak.
A czél eszményi. Az eszközök idomul nak, a
meddig idomíthatók ;csak a végén merevedtek
meg, a mikor annak a nagy szuggerálónak, a ki még
a holt anyagba is életet tudott varázsolni, a kezei
meggyengültek és merész látásait
az õt mindenfelülrõl körülvevõ
kétely hideg szele szétfújta.
"Nem tagadom," - mondá saját maga utolsó
püspöki jelentésében, - hogy az egyházi
kormányzás hagyományos elveivel szakítottam;
új nyomokat igyekeztem verni anyaszentegyházunk javára,
új meg új jövedelmi forrásokat nyitni és
szerettem volna a mi kicsiny Erdélyünknek még bérczeit
is arra kényszeríteni, hogy vesszõm érintésére
fakadjanak azokból üditõ cseppek."
Hú és tökéletes rajz. Mutatja, hogy is arra
kényszeríteni, hogy vesszóm érinté~
sére fakadjanak azokból üditó cseppek."
Hû és tökéletes rajz. Mutatja, hogy mennyire
tisztában volt czéljaival és milyen öntudatosan
tört azok megvalósítására. Megy,
mint a kit nem az események ragadnak, de a ki maga szab irányt
a történeteknek is.
Nincs az a fanatikus hívõ, a melyik jobban meg legyen
gyõzõdve a maga igazáról, mint a hogyan
Szász Domokos hinni tudott eszményeiben is, eszközei
erejében is. És az erõs hívõ másokat
is fanatizálni tud. Az Isten hitetlen, közömbös
és kedvetlen embereket nem használ fel soha semmire.
Tenni és alkotni csak az alatt a feltétel alatt lehet,
ha meg- vagyunk arról gyõzõdve, hogy az az ügy,
a melyet szolgálunk az Istentõl bizatott ránk,
a mint Tofaeus mondta: "Amely véget te benned feltött,
azt akarja te általad végben vinni." A nagyság
attól függ, ha meglátjuk-e azt a "véget,"
a melyet az Úr bennünk "feltött" és
azt végbe visszük-e ?
A töltésépítés munkáját
igazán és erõvel majd megint csak az folytathatja,
a ki fajának is, egyházának is felséges
missziójában azzal a szent meggyõzõdéssel
hisz s faján is, egyházán is azzal a rajongó
lelkesedéssel csügg és a mind a kettõért
való munkát azzal a csodálatos szellemi és
fizikai erõvel végzi, mint Szász Domokos.
|
|
|
|
|
|
|
|