ERDÉLYI MÚZEUM-EGYESÜLET
ERDÉLYI MÚZEUM-EGYESÜLET
ERDÉLYI MÚZEUM-EGYESÜLET - Gróf Mikó Imre Villa ERDÉLYI MÚZEUM-EGYESÜLET - Gróf Mikó Imre Villa
ERDÉLYI MÚZEUM-EGYESÜLET
Kereső: Keres
Navigáció



Veres Endre : Gróf Kemény József(1795 -1855)
-megjelent az Erdélyi Múzeum-Egyesület 1909-es Emlékkönyvében(kiadva: 1942-ben,Kolozsvárt)
Kemény József
(1795-1855)
Életének 42-ik évében járt gróf Kemény József, mikor 1837-ben legféltettebb kincsét - könyveit, okleveleit és kézíratait - közczélra szánta: a Kolozsvárt felállítandó Erdélyi Múzeum alapjául.
Bámulatos sokoldaluságát múzeális érzékének és gyûjtõ szenvedélyének köszönhette. Kemény a történetírás eszközének tekintett mindent, a mi azt adatokkal szolgálta és ernyedetlen szívóssággal kutatott és szedett össze mindent: könyvet, oklevelet, érmet és régiséget, a mihez csak hozzájuthatott. Ezekért Kemény nem az amateur bálványozó féltésévei rajongott, hanem a tudós égõ lelkesedésévei, mely a feltünedezõ emlékektõl a hazai történetírás bõvülését reméli s nem pusztán azért becsüli õket, mert ritkák vagy éppen unikumok.
Életének 42-ik évében járt gróf Kemény József, mikor 1837-ben legféltettebb kincsét - könyveit, okleveleit és kézíratait - közczélra szánta: a Kolozsvárt felállítandó Erdélyi Múzeum alapjául.[1] Nagy önmegtagadás rejlik abban az elhatározásban, hogy íróember megváljék gyûjteményétõl. Hiszen Kemény József már 1829 óta írogatott[2] s éppen akkor készült az erdélyi forrásmûvek megindítására, a mi magában is nagy könyvtárt kiván és föltételez. De pazar áldozatkészségében a könyvtáralapító nagy elõdök nyomába kivánt lépni: báró Brukenthal Sámuel erdélyi kormányzó, gróf Batthyány Ignácz erdélyi püspök és gróf Teleki Sámuel erdélyi kanczellár nemes példáját követte volna Erdélyben, mint Magyarországon gróf Széchenyi Ferencz követte a Magyar Nemzeti Múzeum megalakításával.
Húsz esztendõvel a M. Nemz. Múzeum törvénybe iktatás a után, 1828-ban Bölöni Farkas Sándor vetette fel elõször az Erdélyi Nemzeti Múzeum gondolatát. Ezt akarta volna Kemény késõbb megvalósítani, de ez a vállalkozása nem sikerült. A hatalom a magyarság megerõsödését görbe szemmel nézte, de megengedte 1840 õszén a szászok Landeskunde- Verein-jának létrejöttét. Kemény ebbõl az engedélybõl merített reménységet az Erdélyi Múzeum sikeréhez és ezért 1841 februárius 24-én unokaöcscsével, gróf Kemény Sámuel lel együttesen elõzetes levélben jelentette be Küküllõ-vármegye rendeinek, hogy a tavaszi országgyûlésen fel fogják ajánlani gyûjteményeiket a Kolozsvárt állítandó Nemzeti Múzeum alapjául és erre támogatásukat kérik.[3] Ezen a gírásgyûlésen a nevezetes1evelet azonban nem olvashatták fel, mert a rendek elõre megegyeztek abban, "hogy a történt elnöki erõszak miatt semmi tárgyat elõvenni nem fognak";[4] az ügy tehát az országgyûlésre halasztódott. Ezen azután nyílt ülésen, 1842 június 21-ikén olvasták fel a két Kemény levelét a Karok és Rendek elõtt. " Honfiúi s honpolgári érzelmeik sugallatának óhajtottak csupán hódolni, - írták benne- midõn 15000 kötetet meghaladó könyvtárukat és több ezerre menõ kézirat- és oklevél- gyûjteményüket a hazának felkínálták, abban a szent meggyõzõdésben, hogy "nemzeteknek nem csak életit fönntartja, hanem áldáshozó haladását is elõsegíti szellemi erejök kimivelése, mit azok czélszerûen úgy eszközölhetnek, ha honjok hajdan s jelen állásának alapos ismeretén kivül, a közértelmesség által világszerte kifejtett l jótékony eszmékkel is megismerkedni törekednek," a mi legkényelmesebben egy Nemzeti Múzeumban összehordott gyûjteménybõl lehetséges. Az így szerzett ismeretek pedig nemcsak arról tesznek tanúságot, mit tettek az õsök "honjok' anyagi és szellemi emelésire," hanem arra is módot nyújtanak, hogy e föld az emberi nemnek egy boldogítóbb, egy szebb honává váljék.[5]
A KK. és RR. a ritka ajánlatot örömmel fogadták s mielõtt eloszlottak volna, Keményéket a múzeumi igazgatóságba be is választották.[6] Ez ugyan semmit sem végzett, de. azért a múzeum eszméje kiolthatatlanul élt az erdélyi vezérférfiak lelkében s mikor az E. M. E. - annyi szomorú év hiábavaló epekedése után - 1859-ben végre testet öltött, legbecsesebb gyûjteménye valóban a két Keményé lett.
Gróf Kemény József, sajnos, nem örül- " he tett nemes szándéka diadalának, mert immár négy esztendeje halott volt. De a mit hazája javára egy munkás élet hangyaszorgalmával gyûjtött, az - miután kevés' veszteséggel kiállotta az 1848-iki oláh támadás perzselõ tüzét [7] - biztos helyre került, hogy örök forrásává váljék a hazai történetírásnak. Mert gyûjteményének az a jelentõsége, hogy abban az irodalom bármiféle munkása talál adalékot és összehordójának az a mûvelõdéstörténeti fontossága, hogy koráig Erdély történetírói közül senki sem gyûjtött nálánál szélesebb mederben s az élet minden jelenségére kiterjedõ figyelemmel! Hisz gr. Kemény József irodalmi hagyatékában oklevelek és krónikák mellett verses mûveket találunk, egyház- és jogtörténeti kötetek szomszédságában rómaikori régészeti, felírattani és érmészeti anyagot, meg föld- és néprajzi adatokat s a mikor Európában még jóformán sehol sem foglalkoztak gazdaságtörténelemmel, jó elõre gyûjti Erdély kereskedelmének és iparának emlékeit és 1832-ben megírja annak történetét.[8]
Bámulatos sokoldaluságát múzeális érzékének és gyûjtõ szenvedélyének köszönhette. Kemény a történetírás eszközének tekintett mindent, a mi azt adatokkal szolgálta és ernyedetlen szívóssággal kutatott és szedett össze mindent: könyvet, oklevelet, érmet és régiséget, a mihez csak hozzájuthatott. Ezekért Kemény nem az amateur bálványozó féltésévei rajongott, hanem a tudós égõ lelkesedésévei, mely a feltünedezõ emlékektõl a hazai történetírás bõvülését reméli s nem pusztán azért becsüli õket, mert ritkák vagy éppen unikumok.
E meggyõzõdésében Kemény József már 1847-ben "a régi épületek befedését óhajtja, de csak annyira, hogy további romlástól óvattassanak meg s bizzuk a többit az ország rendelésire; de nehogy az ily épületek ellenkezõ stilbe öltöztessenek, késõbbi kijavitásukat egy szakértõ társaságra bizná." Ámde még az ingó mû- emlékek megvédésére is gondolt s mivel véleménye szerint Erdélyben évenkint valami 10000 darab pénz kerül ki a földbõl, addig is, mig az Erdélyi Múzeum felállíttatnék, azt indítványozta, hogy ezeket a m. kir. Kamara által a Nemzeti Múzeumnak legyen elsõbbsége beváltani, a közmunkáknál pedig egy felügyelõ bizatnék meg azonnali beváltásukra.[9]
Ilyen tisztult, világos felfogással gyûjtött és dolgozott Kemény József. Látogatóba és gyûlésekre is az csábította, hogy valami újabb adatot vagy oklevelet szerezhessen. Ekként tömérdek emléket mentett meg a pusztulástól, miáltal a nemzetnek és tudománynak tett mérhetetlen szolgálatot. Munkássága egész egyletek és akadémiák tevékenységével felér [10] és ez teszi dicsõségét örök idõkre hervadhatatlanná!
Gróf Kemény József a kolozsvári liczeumot és jogakadémiát végezve, atyja kivánságára 1815 elején hivatali pályára lépett és húsz esztendeig szolgált Kolozsvárt, Bécsben és Nagyszebenben ingyen, a haladás és elõléptetetés reményében. Hanem kincstartótanácsi titoknokságnál nem vitte többre s ,ezért 1834-ben lemondott állásáról: hogy tisztán a tudománynak élhessen. Élt is másik húsz esztendeig, gyûjtve, dolgozva a történetírás érdekében. Érdemeiért a Magyar Tudós Társaság már 1831-ben, 1847-ben pedig még a bécsi császári akadémia is tagjává választotta, egy rakás hazai és külföldi egyesület mellett.
A lankadatlanúl dolgozó gróf Kemény József élete czélja Erdély oknyomozó történelmének megírása volt, de azt a folytonos kutatás és anyaggyûjtés fáradalmai miatt nem valósíthatta meg. Ehelyett ma is nélkülözhetetlen hat kötetnyi kútfõ- kiadványt hagyott reánk.
Ezek közül a "Nótitia historico-diplomatica archivi et literalium capituli Albensis Transsilvaniae" 1836-.ban jelent meg; az "Erdélyország Történetei Tára" 1837-ben; a "Deutsche Frundgruben der Geschichte Siebenbürgens" 1839-ben s a rákövetkezõ években s mindegyik tömérdek adattal gazdagította Erdély történetének ismeretét. Ezeken kivül nagyon sokat közölt magyar és német folyóiratokban; közleményeivel és apró czikkeivel pedig történelmünk számanélküli homályos kérdését világította meg.
Életének utolsó éveiben Kemény József sokat gyöngélkedett s aránylag fiatalon, 1855 szeptember 12-én halt meg gerendi kastélyában. Holttestét özvegye, Lang Anna a gerendi köztemetõben helyezte örök nyugalomra. De néhány írótársát kivéve Kemény igazi nagyságát és munkásságának irodalmi jelentõségét kora nem ismerte fel és kellõen nem becsülte. Emlékét jóformán csak Mikó Imre ápolta azáltal, hogy gyûjteményét megszerezte az E. M. E. számára, hogy 1857-ben Kemény József síremléke felavató ünnepségén megjelent és utána három esztendõvel emlékbeszédet tartott fölötte az Akadémiában. Mikó ebben igaz kegyelettel szólt elhunyt barátjáról és mûködését vizsgálva, írja róla, a mi ma is igaz, hogy "Kemény Józsefet mint a történetnyomozás terén úttörõt, irányadó talentumot kell tekintenünk és megítélnünk," mert munkáját komolyan és öntudatosan folytatta; [11] hozzátehetjük, hogy nagy szakbeli készültséggel és olyan széles látókörrel, mint elõdei közül senki! Kitûnik ez munkáin kivûl hátrahagyott nagyszerû kéziratgyûjteménye minden kötetébõl, melyekben Kemény termékenyítõ szelleme ma is él az Erdélyi Nemzeti Múzeum könyvtára munkatermeiben s az erdélyi történetírók lelkében!

1. Kelemen Lajos, az "Erdélyi Múzeum-Egyesület Emlékkönyve" 9. 1.
2. Elsõ czikke "Kolozsvári Phönix" czimen a Tudományos Gyûjtemény 1829. évf. VII. füzete 101-111. lapján jelent meg s a kolozsvári református kollégium történetéhez nyújt adatokat, kiegészítvén velük Sz. Pataki Kenderesi Ferencz hasonló czímú elõbbi czikkét. De irt még 1830-iki és 1840-iki évfolyamába is három értekezést.

3. Kelemen Lajos nyomán, id. h. 10. 1 A két Kemény levelének német fordítását ld. a Siebenbürger Wochenblatt 1841. évf. 28. számában.
4. Ifj. Bethlen János Kolozsvárt, 1841 tavaszelõ 24-én Kemény Józsefhez irt levelébõl, a mi azért nevezetes, mivel eddigelé (Szilágyi Sándor nyomán) mindenütt úgy volt a dolog feltüntetve, mintha a két Kemény fontos levelét tényleg felolvasták volna a küküllõmegyei gyûlésen;
5. A Kolozsvárt, 1842 nyárelõ 20.ikán kelt beadványból, mely megjelent „Az Erdélyi nagyfejedelemség…rendeinek 1841-43-iki országgyûlésének jegyzõkönyve" 330-331. 1.
6. Az 1848 januárius 3.ikán tartott ülésében; ugyanott 571. 1.
7. A gerendi két Kemény-kastélyt 1848 november 28-án oláh parasztok fosztották ki, de az iratokban nem esett sok kár, inkább csak összehányódtak és sárosak lettek.
8. Megjelent Chronologische Darstellung des Handels und der lndustrie in Siebenbürgen unter der Regierung österreichischer Fürsten" czimen a Transsilvania 1832. évfolyamában.
9. Gróf Kemény József inditványa 1847 augusztus 14-én, a Magyar orvosok és természetvizsgálók Sopronban tartott VIII. nagygyüIésén; a nagygyûlés Munkálatai (Pest, 1863.) 134. 1.
10. Névtelen szász méltatójának szavai, a Transsilvania 1855 szeptember 24-iki 13. számában; fordítása a Pesti Napló 1855 október 3-iki száma tárczájában. Utána (forrásidézés nélkül) Kõváry László a Délibáb 1857 május 3.iki18.számában s az 1858-iki .Délibáb Képes Naptár" 77. 1.
11. Gróf Mikó .Imre szavai "A Magyar Tudom. Akadémia Évkönyvei" X. k. (Budapest, 1876.) 39. l.

© Copyright Erdélyi Múzeum-Egyesület 2005
info@eme.ro