ERDÉLYI MÚZEUM-EGYESÜLET
ERDÉLYI MÚZEUM-EGYESÜLET
ERDÉLYI MÚZEUM-EGYESÜLET - Gróf Mikó Imre Villa ERDÉLYI MÚZEUM-EGYESÜLET - Gróf Mikó Imre Villa
ERDÉLYI MÚZEUM-EGYESÜLET
Kereső: Keres
Navigáció



Szádeczky Béla : Báró Josika Sámuel(1805 - 1860)
-megjelent az Erdélyi Múzeum-Egyesület 1909-es Emlékkönyvében(kiadva: 1942-ben,Kolozsvárt)
Jósika Sámuel
(1805-1860)
 Az 1841-43-iki országgyûlés idején, amikor az Erdélyi Nemzeti Múzeum felállítását országos határozat mondotta ki, a báró Jósika-családnak két tagja vitt országos szerepet. Az egyik báró Jósika János, az atya, a ki mint letûnõ nap, nyugodt, derûs fényével a láthatárt még egy- szer tisztán világítja meg; a másik báró J6sika Sámuel, a fiú, a ki még alig ért férfikort, máris a délre hágó nap erõs fényével tündöklik. Jósika a Múzeum érdekében kifejtett buzgólkodásán kívül, a maga részérõl és családja nevében is hozzájárúlt annak felállításához. Erre õt neve, hazája- szeretete és családjának tradicziói egyaránt kötelezték s nagyobb alapítvány adására ösztönözték volna még akkor is, ha nem égett volna lelkében az a nemes, kiolthatatlan s a múltak küzdelmeiben teljesen megacélosodott hazafiui szenvedély, mely honfitársait is a szokottnál nagyobb hévvel élesztette.
Az 1841-43-iki országgyûlés idején, amikor az Erdélyi Nemzeti Múzeum felállítását országos határozat mondotta ki, a báró Jósika-családnak két tagja vitt országos szerepet. Az egyik báró Jósika János, az atya, a ki mint letûnõ nap, nyugodt, derûs fényével a láthatárt még egy- szer tisztán világítja meg; a másik báró J6sika Sámuel, a fiú, a ki még alig ért férfikort, máris a délre hágó nap erõs fényével tündöklik.
Báró Jósika János fényes politikai pályára tekintett már vissza, melyen õ nemzetének és királyának bizalmából Erdély legnagyobb hivatali állására, a kormányszék-elnöki méltóságra emelkedett. A király kegye és bizalma most még egyszer szólította ót fontos feladatra, az 1841-ben megnyílt országgyûlésre teljes hatalmú királyi megbizottjává nevezte ki.
Báró Jósika Sámuel ez országgyûlés kezdetén, - mint az erdélyi udvari kanczellária tanácsosa - már sikerekben gazdag munkásságra és emelkedõ hivatali pályára mutathat s a megelõzõ 1832-36-iki és az 1837-38-iki országgyûléseken pedig ritka kiváló tehetségének, szónoki képességének, higgadt és megfontolt gondolkozásának oly fényes bizonyságát adta, hogy nemzete ót az 1841-43-iki országgyûlés elején Erdély történelmében az ideig példa nélkül való nagy szótöbbséggel a gubernátori méltóságra jelölte. Ez a páratlan kitûntetés, érdemein túl bizonyára atyjának kiváló szolgálatait is számba vette, sót abban fenkölt lelkû édesanyjának, gróf Csáky Rozáliának a jótékonyság és emberbaráti intézmények érdekében kifejtett tevékenysége méltó elismerését is látnunk kell.
Annál nagyobb meglepetést keltett Erdélyben, hogy gróf Teleki Józsefet nevezték ki gubernátornak. E fordúlat Jósika János atyai szívét is érzékenyen érintette, mert nem ismerte a kinevezésnek közelebbi indító okait és mert a mindig kész viszályszerzõk fia mellõzését az ó tekintélyének és befolyásának csökkentésére igyekeztek magyarázni. Ezek a konkolyhintõk Jósika Jánosra vonatkozólag "nagy szóval mondották, hogy ha akkor, mikor az ország a fiát azzal a pluralitással választotta, mint a milyennel még soha senkit sem s akkor is semmi tekintettel irántok nem voltak, kicsiny bizodalomnak és befolyásnak kell ott lenni" - írja Jósika János Samu fiának - s teszi hozzá: "meg kell vallanom, hogy a logika nem is a legrosszabb."[l] Gróf Teleki József kinevezése a luteránusokat sem elégítette ki, sót féltékenységre s panaszra ingerelte õket a reformátusok elõretörése miatt, hogy így most már a gubernátor, a két guberniumi alelnök - tehát az ország kormánya - a kincstárnok s az országgyûlés elnöke is a reformátusok közûl került ki, a mi pedig csak a református magyarok s a nagyrészt közülök kikerülõ oppositio erejét növeli. De jól tudták azt a luteránusok is, hogy a Jósika Sámuel mellõzésére csak kifogásnak volt jó az a vélekedés, mit Bedeus életírója, a Bécsben befolyásra jutott extrém-magyar párt szájába ad, hogy t. i. Jósika Sámuel még fiatal egy ország kormányzására. Gróf Teleki József kineveztetése fõként politikai okokban leli magyarázatát. Bécsben az a nézet jutott ugyanis érvényre, hogy a mindinkább növekvõ ellenzék erejét és befolyását kedvezményekkel kell lefegyverezni. A református gróf Teleki József gubernátorrá kinevezése tehát - nem tekintve az õ személyes arravalóságát - politikai okokból a legjobb alkalomnak kinálkozott. A dolog tisztán és egyszerûen úgy áll, (írja Jósika Sámuel megnyugtató válaszát atyjának) hogy Ófelsége - Rhédei is a resignatioját béadván - a protestánsokat (értsd: reformátusokat) olyan hitsorsosok kinevezése által akarta consolálni, a kinek érdemei, alkalmatossága és konzervativ principiumai a legfelsõbb bizodalmat méltán megérdemlették.[2] Vagy amint ugyanezt Bedeus életírója néhány rövid szóban így fejezi ki: den Reformirten ein Compliment zu macben[3] - ez volt a Teleki kinevezésének legfõbb politikai czélzatú rugója.
Pedig az ország közhangulatában mindinkább felszínre került s nagyobb erõvel jelentkezõ reformtörekvést politikai sakkjátékkal elnémítani többé nem lehetett. A politikai életnek minden terén mutatkozó nyugtalanságnak, lelki elégedetlenségnek hangja csendül meg gróf Bethlen Jánosnak még a gubernátor kinevezése elõtt szóbeszéd közben tett. eme nyilatkozatában is: "Nem csodálkozom rajta, hogy nem erõsen kívánnak ide jönni; akár Teleki, akár Jósika, akár Pontius Pilatus jõjjön, nem tehet eleget nekünk; bizonyosan mü is õtet s õ is bennünket egy-két esztendõ alatt meg fog unni, mert eleget nem tehet se onnét fejülrõl, se a mit innét kívánnak. "[4]
Az 1841--43-iki országgyûlést is ez a nyugtalanság és elégedetlenség jellemzi s ott rejtõzött a szívekben s olykor erõsebb lángolással elõ is tört. És hogy az a megelõzõ ú. n. csöndes országgyûlés után nem vált viharossá, fõként a király- biztos báró Jósika János tapasztalt bölcsességének lehetett köszönni. Érthetõ tehát, hogy midõn az 1842. év elején az õ gyöngélkedésérõl szóló hirek Bécsbe is eljutottak, aggodalommal néztek a jövõ elé. A fiúi gyöngéd, óvó figyelmeztetés mellett a bécsi aggódás és elismerés hangját is felismerjük Jósika Sámuel levelében, melyet atyjához írt: "Az Istenért kérem kedves jó Atyám, kimélje az egészségét s mindenek felett ne vegyen mindent, a mi odale történik, oly nagyon szívére. . . Tudja itt minden ember, mit és mennyit köszönhetnek Nagyságodnak s azért itt bizonyosan nem volt kissebb a consternatio, mint oda le, a mikor a Nagyságod rosszúllétét megtudták." [5]
Bécsben jól ismervén az erdélyi állapotokat azt is jól tudták, hogy valamint az országgyûlés nyugodt lefolyása érdekében nélkülözhetetlen szükség volt az öreg Jósikára oda lent: éppen olyan szükség van a fiatal, de máris sokat tapasztalt, tetterõs, Erdély közügyeit jól ismerõ, fent kedvelt és lent népszerû báró Jósika Sámuelre oda fent. De Jósika Sámuel maga is a legjobban tudta, hogy õt sorsa, hivatása, hazája és királya szolgálata Bécshez, a kanczelláriai mûködéshez kötik. A beavatottak elõtt az sem volt titok, hogy õ a gubernátori fényes hivatalt nem hogy kereste volna, hanem inkább mellõzése érdekében tett lépéseket. Egykedvû filozófiával vette tehát a kicsinyes mende- mondákat, melyek Teleki kinevezése után róla fent és lent egyaránt forgalomba kerültek. És ha lelki nyugalmát nem zavarták is, de annál érzékenyebben érintette szívét, hogy édes anyját az õ mellõzése bántotta s ki ezért úgy vélekedett, mintha õ, Jósika Sámuel, a Szent István tornyáért minden más érzést feláldozni kész volna. Nem is késett a szülõk fájó érzését amaz önfeláldozásra is késznek mutatkozó nyilatkozattal megnyugtatni, hogy akármicsoda oláhországi harminczadra is kész volna lejönni, ha szülõinek kedve telnék vele.[6]
A gubernátor kinevezésével lábra kelt mende-mondák lassan elnémúltak és Jósika Samu Bécsben maradása nyomán a szülõi szívben támadt kedvetlenség is elenyészett; a kanczellárián pedig mindinkább bebizonyosodott, hogy ott a Jósika Sámuel buzgalmára, munkaerejére kiváltképen szükség van. Az erdélyi diéta sokszor bonyodalmas, kúszált szálait mesteri kézzel és bölcs belátással bontogató Jósika János sokszor nyugtalankodott a kanczellária lassú munkája miatt, mert az országgyûlés nyugodt és eredményes lefolyását látta ezek miatt veszélyeztetni. A dolgok lassú, nehéz, sõt visszás folyásából táplálkozó kedvetlenség Jósika Sámuel leveleibõl is minduntalan kiérezhetõ. Sõt õ maga nyiltan is megírja a dolgok nehéz folyásán aggódó atyjának a kanczellária tehetetlenségét. "Már több alkalmatossággal megírtam volt kedves atyámnak, hogy mi a kanczellárián úgy vagyunk - de nemcsak a kanczellárián, hanem egyáltaljában is - mintha Mesopotámiába s nem Erdélybe volna diéta." [7] Az ilyen s ehez hasonló megjegyzések a legiIletékesebb oldalról s a legönzetlenebbül rajzolják a bécsi kormány munkára való képtelenségét. Az újonnan kinevezett gubernátor, gróf Teleki József is teljesen tájékozva volt a kanczelláriai ügyek állása felõl s bécsi látogatása alkalmával Nopcsa Elek kanczellárius mûködése iránt
egész nyiltan kifejezte bizalmatlanságát, kivel "közelebbi relatioban sem akar lenni, Jósikával pedig a legnagyobb készséggel.."[8] Nopcsa Elek valóban tétlen öreg úr volt, ki kanczellársága alatt "Erdélyben a kormányzat és igazgatás szinte pangásba jutott" s nyugalmaztatása elkerülhetetlenül szükségessé válván,[9] még az 1844. év folyamán. meg is történt.
Nopcsa nyugalomba vonúlása után báró Jósika Sámuel energiájának, munkaerejének szabad tere nyilt. De az õ kiváló képességeire a legnagyobb szükség is volt. Mert mikor báró Jósika Sámuel, mint a kanczellária alelnöke s a király belsõ titkos tanácsosa 1844 deczember 2-ikán elfoglalta Nopcsa örökségét, néhány ezer elintézetlen ügydarab várt az õ elintézésére.
Ily nehéz viszonyok között kezdette meg Jósika Sámuel nehéz feladatát, melynek végzésében vezetõképességeinek legfényesebb bizonyítékait adta. Az 1846-ban megnyílt országgyûlés tehát igazi érdemeket jutalmazott, midõn Nopcsa Elek nyugdíjazásával megüresedett kanczelláriusi állásra ismét igen nagy szótöbbséggel báró Jósika Sámuelt jelölte. Az országgyûlésnek Jósika iránt ismételten meg- nyilatkozott bizalmát most már a Felség kegye is megerõsítette és õt így Erdély. kormányzására a haza és király egyetértõ bizalma emelte.
A nemzetek sorsát intézõ isteni gondviselés munkáját ismerjük fel abban, hogy az ország kormánya élén a legnehezebb idõben Erdély két régi, törzsökös családjának két erõs hajtását szemlélhetjük. Az egyik - kire az ország belsõ kormányzása vár - az õsrégi Garázda törzsbõl származó Telekiek ivadéka, a nagy Teleki Mihálynak méltó örököse; a másik - ki az ország legfontosabb ügyeinek intézésében a király oldalán áll, a régi idõktõl fogva kitûnõ Jósika-család leszármazottja, ki így nagynevû atyjának kitûnõ tehetségét és nagy õsének: a kanczellár Jósika Istvánnak, hivatali méltóságát is örökölte.
. E két államférfit - noha közöttük korra nagy különbség volt - meleg, baráti érzés fûzte egymáshoz, a melyet a közös czélú munka erõsebbé és jellemöknek sok rokontulajdonsága csak bensõbbé tehetett. A nélkül, hogy báró Jósika Sámuel és gróf Teleki József egyénisége között párhúzamot akarnánk vonni, lehetetlen észre nem venni, hogy jellemvonásaik, néhány alaptulajdonsága mennyire egyezõ. Valóban báró Jósika Sámuelre is nagyon illenek azok az elismerõ szavak, melyekkel emlékírója: gróf Teleki József államférfiúi múködését így jellemzi: "Mint kormányférfiú felvilágosodott, munkás és birtokában azon szép és gyakran nehéz húségnek, mely a királyt és hazát nem választja el soha: s épen azért várt legyen rá kegy, vagy gáncs, a körülmények- kel soha meg nem alkuvó."[l0]
Politikai mûködésében báró Jósika Sámuelt is fõként hazája és királya iránt tanúsított törhetetlen hûsége és meggyõzõdéséhez való szilárd ragaszkodása jellemezte. Amaz szabta meg cselekedeteinek irányát; a végrehajtás legtöbbször nehéz, küzdelmes munkájában pedig ez kölcsönzött neki erõt. Tetteinek rúgója nem az emberek elismerésében, avagy a gáncs elkerûlésében, hanem abban az etikailag magas felfogásban rejlett, hogy minden helyes cselekedet önmagában hordozza jutalmát. Vagy amiként õ maga kifejezte: Recte factorum merces est fecisse.[11]
Egyenes jelleme, meggyõzõdéséhez való erõs ragaszkodása azért sohasem tette báró Jósika Sámuelt a másokkal való érintkezésben merevvé, mert õ becsülni tudta a férfias meggyõzõdésre alapított törekvést, még akkor is, ha az az övével ellenkezett. Embertársaival való érintkezésében megnyerõ, elõzékeny és már külsejéveI is kedves és vonzó. Ritka szellemi tulajdonságai mellett ezekben a jó tulajdonokban rejlett báró Jósika Sámuel nagy népszerûsége; ezekben az úgynevezett reform országgyûléseken elért sikeres munkájának oly kitûnõ eredménye, hogy - saját szavai szerint - "egyedûl hívott életre egy pártot, a másodikat vezette, a harmadikat elõkészítette."[12]
Báró Jósika Sámuelt õszinte, meleg ragaszkodás, a legbensõbb s az önfeláldozásig menõ szeretet fûzte családjának minden egyes tagjához. Atyja, szülõi iránt mindig gyöngéd, hív és engedelmes. Mindent kedvük szerint akar tenni, mindenrõl lemondani; testvérei iránt pedig úgy viselkedett, hogy a legjobb atyától többet várni nem lehetett.[13] A legnemesebb altruizmus vezette minden tettében. Bizonyos mély filozófiával mondja: "Az embernek magának kevés az öröme az életben - elég szerencsésnek tarthatja magát, ha azoknak szerezhet némi megelégedést, kiknek azt kötelessége érzete és szíve vonzalma szerint kívánnia és a lehetõségig eszközölnie kell."[14]
Hasonlóan õszinte, mély és igaz volt a barátai és elvtársai iránt tanúsított hûségben. Szinte megdöbben, a midõn egyik legjobb barátjának s politikai törekvéseiben kiegészítõ felének, Dessewffy Aurélnak haláláról értesûl s megihletõdésében legelõbb is azt a nagy veszteséget látja, melyet az elköltözött jóbarát "a hazára, a jó ügyre, minden békés fejlõdésre nézve" maga után hágy}[15] Jósika Sámuel ideálisan magas lelkét egy-egy ilyen nagy veszteség felett nem a mulandóság érzete ragadja meg, mely a halandó ember földi végzetére figyelmeztet, hanem az örök életbe vetett reménység, mely hívatására ébredt nemzetének igérve van.. Egyik igen jó akarója, Lobkovicz herczeg halálában is elsõ sorban a "legtisztább akaratú férfi"-t fájlalja. a "kinél minden jó és üdvös szándék részvétre, pártolásra talált."[l6]
Báró Jósika Sámuel az ó- konzervativ párthoz tartozott. Neki is, mint pártja sok kiváló férfiának.. a rohamos fejlõdéssel szemben a mérsékelt és fokozatos fejlesztés volt politikai ideálja. Ily módon pártjának büszkesége, vezetõférfia volt. Korának egyik kitûnõsége, Szögyény-Marich László az 1839-40-iki magyar országgyûlés felsõ táblájáról emlékezvén, azt mondja Jósikáról, hogy õ "a világ bármely parlamentjének díszére vált volna."[l7]
E kornak egyik monografusa, lángelméjét és energiáját dícsérvén, nagyratörõ szenvedélyét is említi.[l8] Igaz, az õ lelkét nemes czélokért lángoló kiolthatatlan tûz élesztette, de nem hiúságok. " Bennem hivatali ambitio gyermekségem óta nem volt - igen közelrõl ismerkedtem jó korán minden politikai viszonyok miserablitásával.. mintsem hogy ilyenekben meg- elégedetlenségre okot találjak,"[l9] - 1esz õszinte vallomást atyjának, midõn az a bécsi intrikák szövevényeibe mélyebben belátva, fiát esetleges mellõztetésének veszélyére figyelmezteti.
B. Jósika Sámuel politikai mûködése eredményeivel részletesen nem foglalkozva, meg kell emlékezni mégis kormányférfiúi törekvéseinek egyik legérdekesebb epizódjáról. Még le sem küzdhette az elõdjérõl rámaradt elintézetlen ügyek sokféle nehézségeit: mikor már az 1846~bah megnyílt országgyûlés elõkészítése állította igen nehéz feladat elé.
Tisztán állott elõtte a diéta jelentõsége és az elõkészítés nagy feladata. Ismerte a megoldásra várakozó országos kérdések fontosságát s a megnyitandó országgyûlés kívánalmait, várakozását. Tudta, hogy a már megindult reform most a legszélesebb rétegek kívánalmaiként fog jelentkezni. Az 1845 õszén tartott elõértekezleten már kész terve volt, november hóban elõkészületeit is befejezte. A legfontosabb ügyeket, mint a nyelv, a megyei választások és az urbariale kérdéseit a sikerrel kecsegtetõ kérdések között látta. De a bécsi kormányt a régi reactionalis szellem vezetvén, a királyi propositiok során az urbariálén kívül a többi operatumról még csak említést sem akart tenni. Sõt azt kívánták Jósikától, hogy az utolsó országgyûlésen, vagy közben a megyei gyûléseken is kiváló ellenzéki regálistákat hagyassa ki az országgyûlésre meghívandó regálisták sorából. "Erre categorice azt declaráltam: hogy ha a múlt országgyûlésen meghívott regalistákból csak egyet is kihagynak, hivatalomat azonnal leteszem; és így sikerûlt, hogy legalább a régibb regalisták közûl senkit sem hagytak ki."[20]
Báró Jósika Sámuelt, bár az országgyûlés elõkészítése így küzdelmek elé állította, mégis jó reménynyel nézett eléje. De még õ is csalódott. 1846 februárius 2-ikán bizalmasan arról értesíthette gróf Teleki József gubernátort, hogy alkalmasint április 20-ra fognak a rendek összehivatni, három hét múlva mégis arról kellett hirt adnia, hogy az országgyûlés megnyitására irányuló igyekezete meghiúsult[21] és ez események annyival inkább elkeserítették, mert az országos érdekû nagy kérdéseket kicsinyes és önzõ személyi érdekek hátráltatták.[22] A "minden energicus mozgalom esküdt ellenségei"-vel s a "minden magyart és constitutionalis elvet gyomrából gyûlölõ" törekvésekkel mégis felvette a küzdelmet. Valóban egy szerencsétlen géppel állott szemben, "a mely teremteni semmit sem képes, de mindent meg tud akadályozni." Így történhetett meg az is, hogy bár "a fõherczeg, herczeg Metternich, gróf Kollowrath - írja Jósika - a diétára nézve több ízben elhatározva mondották ki szándékokat, noha a Handbillet, mely által 20. aprilis terminusúl meg van nevezve, kezem között van, úgy meg tudott mindent akasztani, hogy most ott állunk, hol ezelõtt négy hónappal és absolute semmi bizonyost nem mondhatok, azt az egyet kivéve, hogy ezzel a systemával, vagy inkább systema nélküliséggel, becsületes, kormányához és hazájához hív ember nem élhet. Törni is kell ennek - folytatja - minél elõbb egy vagy más oldalra, én legalább tökéletesen el vagyok határozva, hogy ezen állásomban nem maradok s ezt egész nyilvánossággal Legfelsõbb helyt is jelentettem. "[23]
Hat hónapi vergõdés és küzködés után be kellett látnia, hogy azokra a kérdésekre, melyektõl a jövõ országgyûlésnek minden remélhetõ sikerét feltételezhette, jó választ nem várhat, sõt saját szavai szerint - azon befolyást látta növekedni, melytõl a hazára nézve rosznál egyebet nem remélhet, beadta hát lemondását. "Nem tehettem - írja Telekinek- hogy pictus masculus gyanánt nevemet kölcsönözzem olyan tervek kivitelére, melyek önzésbõl, ármánykodásból, felületességbõl, a magyart s alkotmányát egyaránt gyûlölõ indulatból vették eredetöket.[24] Erélyes fellépése végre is gyõzött. De a "dii minorum gentium," a legalacsonyabb eszközöktõl sem riadt vissza és kicsinyes ráfogásokkal gyengíteni igyekezett azt a befolyást, melyet báró Jósika a legfelsõbb helyen is biztosítani tudott. Azt hozták fel ellene, hogy felelõs miniszteri szerepet kíván játszani, hogy népszerûséget vadász, hogy alternativákat állít fel a kormánynak, mit még eddig senki se merész- lett. "Mindezen ármányokon - írja Jósika - végtére gyõzedelmeskedni látszik dolgaink tisztább felfogása... s bizton hiszem, hogy az országgyûlést nemsokára kihirdetjük." [25]
B. Jósika Sámuelnek az országgyûlés lefolyása alatt kifejtett önzetlen, hazafias mûködése, az országgyûlés lezajlása, az azzal kapcsolatos s az azt követõ események rohamos fejlõdése egészében véve ismeretesek. Miután az unió törvényben is kimondatott, Jósika Sámuel beadta lemondását. Az Europán végigszáguldó óriási vihar minden társadalmi és politikai intézményünket gyökerében rázta meg és hazánk annyi jeleséveI együtt báró Jósika Sámuelt is elsodorta a küzdelem terérõl. De midõn a romokon való újraépítés ideje elérkezett, a reménykedõ nemzet Erdély volt kanczelláriusától, a jövendõ kifejlõdésre igen sokat remélhetett, mert Jósika a legnagyobb megpróbáltatás idején sem adta fel a nemes küzdelmet. Andrássy már 1850-ben meleg részvéttel említi Jósika Samunak a hon - szegény árva hon - javára tett férfias lépéseit s azon meggyõzõdését fejezi ki, hogy ha az áldás és siker elmarad, "mi hogy elmarad, fájdalommal hiszem - írja reménytelen lemondással Andrássy - de legalább Te és Ti - folytatja - nem lesztek okai s nyugodt lélekkel fogtok megjelenni azon bíró elõtt, ki sáfárkodástokról számot kérend.[26]
Az abszolutizmus idején közhivatalt nem vállalt, 1859-ben miniszteri tárczával kinálták, nem fogadta el; de nagy összeköttetései révén s magán- és társadalmi úton a haza jobbjaival együtt nem szünt meg a nemzet sorsát, a "jobb kor" eljövetelét állandóan elõsegíteni. Az 50-es évek közepén ébredezõ nemzeti szellem s köztök az Erdélyi Nemzeti Múzeum újraéledt ügye ót is tettre szólította. A múzeum alapítása körûl ugyan kimondottan vezetõ szerepet nem vitt, de nagy összeköttetései révén alkalma volt a múzeum ügyét elõmozdítani. Gr. Mikó Imre Jósika Sámuel támogatásától sokat várt s bizonyára nem is késett ót a megindúlt mozgalom felõl idejekorán értesíteni. A két államférfit igaz, õszinte baráti érzés fûzte egybe. Jósika Sámuel erdélyi látogatásai alkalmával évek során át oly szívesen kereste fel Kolozsváron gróf Mikó Imrét s oly örömest töltötte vele szabad idejének nagy részét, hogyha erre vagy egyszer alkalom nem nyílt, Jósika Sámuel szintúgy egyedûl érezte magát .ebben a különben is üres, a mindenben, csak Isten után, magyar érzésben nem devalvált városban.[27]
Természetes tehát, hogy br. Jósika Samu is csendes apostolául szegõdött, a barátja lelkéhez nõtt s a közös haza nagy czéljait szolgáló múzeum ügyének, melynek érdekében tett buzgólkodásának korán jelét látjuk. Már 1855 novemberében így ír Jósika Sámuel testvérének Lajosnak: "Hát Mutzi (értsd: Mikó) írt-é valamit Berde iránt? Kérlek mond meg néki, hogy a Kemény József testamentumának az Erdélyi Múzeumról szóló részét küldje meg Ürményinek, a kinek nem fog ártani a dolog állását körûlményesen leírni; én ugyan elbeszéltem neki, de sok mindenfelé mozgásai között könnyen elfelejthette."[28]
Mikó Imre barátja érdeklõdését. állandóan táplálta s mikor a Múzeum alapjára gyûjtést indított: õt is belevonta. Néhány különbözõ szövegû aláírási ívet azzal a kéréssel küldött meg neki, hogy õ azokat mindazon erdélyi és magyarországi honfitársaihoz küldené el, kiktõl a múzeum pártolását remélheti.[29] És Jósika nemcsak teljesítette a baráti kérést, hanem a siker érdekében, a hol csak lehetett, személyesen is közben járt. 1857 márczius 6-án egy nagyobb ajánlatot is jelentett be, ezt írván Lajos fivérének: "Apponyi az Erdélyi Múzeumnak kárpótlási papirokban 2000 ft. igért, mond meg ezt Mutzinak, addig is, míg az aláírási ívet leküldöm. Vidától - kinek izend meg mingyárt - megvárom, hogy azonnal illõ említést teszen a szép ajánlatról."[30] A midõn így Jósika a köz elismerése által kíván a gyors adakozónak hálát mutatni s a honfitársak buzgalmát felébreszteni: nem mulasztja el a késlekedõk iránt is felhívni a figyelmet. Sárospatakon jártában 1858 augusztus 27-én u. i. Mikóhoz levelet írván, arra hívja fel figyelmét, hogy Szentkeresztit nem ártana figyelmeztetni az aláírások sietõ felküldésére, "mert tartok tõle - jegyzi meg - hogy nem oly pontos teljesítõ, mint gyors igérõ."[31]
Jósika a Múzeum érdekében kifejtett buzgólkodásán kívül, a maga részérõl és családja nevében is hozzájárúlt annak felállításához. Erre õt neve, hazája- szeretete és családjának tradicziói egyaránt kötelezték s nagyobb alapítvány adására ösztönözték volna még akkor is, ha nem égett volna lelkében az a nemes, kiolt- hatatlan s a múltak küzdelmeiben teljesen megacélosodott hazafiui szenvedély, mely honfitársait is a szokottnál nagyobb hévvel élesztette. Õ tehát a mint a Múzeumnak egyidõre elalélt ügye ébredezni kezdett, azonnal megtette ajánlatát. És a midõn a "tettek ideje" elérkezett, Mikó Imre már ez igéretre való hivatkozással figyelmezteti barátját, hogy az ügyre nézve mondhatlan jó hatást eszközölne, - írja Jósikának - ha szóval néki tett nagylelkû ajánlatát közzétehetné s azt többek által követendõ például felállíthatná.[32]
Báró Jósika Sámuel noha már régen elhatározta, hogy a Múzeum ügyét tõle telhetõleg a legnagyobb áldozattal fogja elõmozdítani: az alapítvány ügyét elõbb a családja iránt mindenkor tanúsított legnagyobb figyelemmel és gyöngédséggel készítette elõ. Mikó levelének vétele után Lajos fivérét levéllel kereste fel, melyben múzeumi ajánlatáról így emlékezik meg:
"Mikónak is vettem felszólítását a Múzeum iránt. Már ebben a tárgyban édes Lajosom, ne vegyétek rossz néven, ha egy kissé generosusabb leszek, mintsem különbeni állásom javallaná; ha Isten éltet és megsegít, idõvel azt is kipótolhatom nektek; de különben is, ha én nevezetesebb summával járulok a czélhoz, Tik kevesebbel is tehetitek meg."[33] E sorokban megnyilatkozó gyöngéd testvéri szeretet és figyelem hasonló visszhangra talált: " Ha a Múzeum felállításához környúlményedhéz nagyobb summával járulsz, nézetem szerint nem csak néked, hanem familiánknak a jelen és jövõ kor elõtt dicsõségére szolgál. Persze, hogy mi, kik azt mondhatjuk, hogy annyit teszel érettünk, minél a legjobb atyától többet várni nem lehet, rosz néven vehetnõk, de hidd el, bele találjuk magunkat és csak azt fájlalnók, ha ennek kipótlásáért valamit magadtól megvonnál. Én ugyan interresatus legény vagyok, nem tagadom és igen sans facon szoktam minden jóságodat elfogadni. De hidd el, nagyon fájna nekem, ha látnám, hogy annyi kedvetlenség után, azt a mi Isten és ember elõtt Téged illet, magadtól megvonnád, más commoditásáért és ez legkevesebb, a mit arányodba nemcsak magamról, hanem mindnyájunk hozzádtartozandókról mondhatok."[34] Jósika Sámuel azután még egy levelet írt a múzeumi alapítvány ügyében Lajos fivérének, melyben vele a következõket közli: "Ha nincs ellenetekre, Magam s a Te s a Jankó nevében a múzeumnak fogom azon régi arany- és ezüst pénzeket ajánlani, melyek szegény Atyánkról maradtak; az aranyakat úgy is csak az arany becsértékében váltottam meg Tõletek, pedig kétszer annyit legalább érnek, az ezüstöt pedig nékem ajándékoztátok, így tehát az én részemrõl nem nagy a generostás s jobban hangzik, ha együtt adjuk. Szeretném még odaadni a szegény Anyám fûvek collectióját, ha a moj meg nem ette volna - nézzél egy kisség utána, hogy megérdemli-é, mert ha megvan, a Flora Transilvanicara nézve igen szép gyûjtemény lenne.” [35]
E nyilatkozatok Jósika ajánlatát az adomány reális értékén jóval felül emelik s a legmagasabb ethikai tartalommal telítik. A szülõk nemes szenvedélyének becses ereklyéit testvéreivel együtt kívánja a nemzeti ügynek felajánlani, hogy azok mintegy a család közös örökségébõl szálljanak át a nemzetnek örökéletét munkáló kulturális nagy czéljaira. Mintha maga köré gyûjtené testvéreit és fölidézné elköltözött szülõit is a nemes áldozat tüzéhez.
Mikó Imre az alkotás vágya nyugtalanságával várta Jósika válaszát.[36] Annál nagyobb volt öröme, midõn a várva-várt válasz, melyben alapítványát bejelentette, új esztendõre megérkezett. Kérvén õt, hogy ne a Múzeum iránt való részvétlenségnek, hanem inkább apróbb akadályoknak tulajdonítsa, ha válaszával késett, így folytatja: "Most sietek hibám helyrehozásával s kívánlak értesíteni: hogy dicsõ példádat, habár csak távolról is követve, a felállítandó Múzeum számára 1-ször 10.000, tizezer forintot erdélyi kárpótlási papirokban, azoknak nominális értékében, mihelyt nekünk kiadattatnak, úgy ajánlok, hogy maga a tõke el nem idegeníttethetvén, ennek kamatjai az intézet folyó szükségeinek pótlására esztendõnként fordíttasson.
2-szor. Magam, Lajos és János öcseim nevében 28 arany és 57 ezüst és réz, régi római és magyar pénzeket és emlék - nem tudom hirtelen minek nevezzem az új magyar szótár szerént - numismákat.
3-szor. Szegény Anyámnak egy igen szép és terjedelmes száraztott Flora Transilvanicaja maradott, ezt is örökösei nevében oda szántam, ha Lajossal értekezõdvén, úgy találnátok, hogy az idõ viszontagságai által becsétól meg nem fosztott s még használhatónak tekintõdhetik. Feltételûl csak azt kívánom ajánlataimhoz kapcsolni: hogy az intézet Kolozsvártt - belszerkezete, igazgatása etc. kizárólag magyar legyen; különben örököseimnek vagy hagyományosaimnak az ajánlottaknak visszavételét fenhagyom.[37]
Báró Jósika Sámuel és a Jósika-család a nagyszerû adománynyal az Erdélyi Nemzeti Múzeum legnagyobb alapítói közé lépett.[38] A szép példa pedig erkölcsi hatását is a legnagyobb mértékben éreztette.
Gróf Mikó Imre pedig köszönetének és hálájának kifejezéseül szószerint ezeket írja: "Annyit es oly szépeket akarnék . neked mondani, hogy akármint keresem a szókat, nem találok eléggé méltót, mely voltaképen kifejezze azon bensõ öröm- és hálaérzelmet, melyre engem nagyszerû - múzeumi ajánlatod kötelezett. Már magában azon jelentékeny összveg, mit e czélra . áldozni szíves voltál, örök hálára buzdít t minden jól érzõ hazafit - de másfelõl örömmel kell látnom: mily felszámíthatatlan az erkölcsi hatás, mit magasztos példaadásod az intézetre nézve elõidézett : nemes vetélkedésseI sietvén mindenki azt erejéhez képest a lehetõségig követni; úgy, hogy teljes bizonysággal merem állítani, hogy azon minden reményemet feljülhaladó szép siker, mely az eddig béjött ajánlatokban mutatkozik, semminek egyébnek, mint készséges hazafi indúlattal hozott példányszerû ajánlatodnak tulajdonítható.
Jól tudom én édes Samum, hogy a te magas lelked önmagában keresi és találja nemes tetteinek jutalmát; s én nem is más indító okból tevén e legõszintébb és igazabb nyilatkozatomat, mint egyfelõl azért, hogy magamnak új alkalmat vegyek azon nagy tiszteletnek kifejezésére, melylyel nemes jellemed iránt mindig viseltettem, másfelõl pedig, hogy örömmel adjam tudtodra azon nagy benyomást, mit ezen lépésed az ország közvéleményére a legjobb idõben ily jó következésseI gyakorolt. "[39]
A Múzeum alapítása körûl a legnemesebb férfiakat egyesítõ buzgó törekvést s oly sok lelkes hazafinak féltve õrzött eszményét csakhamar látható siker koronázta. Báró Jósika Sámuel a Múzeum megnyításán részt nem vett ugyan, de bizonyára nagy lelki örömmel szemlélte sikerét annak" a törekvésnek és munkának, melyrõl
bízvást elmondhatta, hogy" et quorum pars magna fui".
A Múzeum megnyitása ünnepén a Jósika-családnak méltó képviseletét a közügy iránt nemcsak mindig érdeklõdõ, hanem azt egy emberéleten keresztûl fáradhatatlanúl munkáló, "integer vitae" báró Jósika Lajos teljesítette, melynek lelkes lefolyásához a múzeumi ebéden mondott "liberális szellemû" beszédével is hozzájárúlt. A Múzeum megnyitásáról Jósika Sámuel is tõle vette az elsõ közvetlen értesítést. [40]
Báró Jósika Sámuel a Múzeumnak további sikereit nem sokáig szemlélhette, mert annak megnyitása után néhány hónapra a Végzet elszólította az élõk sorából. 1860 márczius 28-án bécsi lakásán, legközelebbi rokonai s barátai környezetében és részvététõl kisérve, halt meg. Mondjunk egy magyar Miatyánkot - így szólott a jelenlevõk egyike. Ez a magyar Miatyánk, mely Jósika Sámuel lelkét a Mindenhatóhoz kisérte, ugyanabból a megszentelt érzésbõl fakadt, mely nehány hóval ez elõtt az Erdélyi Múzeum megnyitásán diadalmaskodott.

1. B. Jósika János 1842 februárius 2-iki levele a b. Jósika-család levéltár "Családi levelezés.
szekrényében, minek említését ezután a levélek idézésénél rövidség okáért' mellõzzük.
2. B. Jósika Samu 1842 januárius 12-én atyjához intézett levele.
3. Eugen von Friedenfels: Joseph Bedeus von Scharberg 1. k. (Bécs, 1876.) 125. 1.
4. B. Jósika János levele b. Jósika Samuhoz 1848 januárius 10-én.
5. B. Jósika Sámuel 1842 januárius 23.iki levele.
6 B. Jósika Samu levelei atyjához 1842 februárius 10-én és 16-án.
7.. B. Jósika S. 1842 márczius 3-án írt levele.
8.. B. Jósika Samu levele atyjához 1842 januárius 24-én.
9. Id. Szögyény-Marich László emiékíratai 1.k (Bpest, 1903) 30.l.
10. Toldy Ferencz összegyûjtött munkái, V. k. (Pest, 1872.) 366. 1.
11. B. Jósika S. levele b. Jósika Jánoshoz 1842 januárius 24-én.
12. B. Jósika Samu 1842 januárius 12-iki levele.
13. B. Jósika Lajos levele b. Jósika Samuhoz 1856 deczember 4-én.
14. B. Jósika Samu 1842 februárius16-án atyjához írt levele.
15. B. Jósika Samu levele atyjához 1842 februárius 16-án.
16. B. Josika S. atyjához 1842 márcz. 17-én.
17. Idézett Emlékíratai 1. k. 10. 1.
18. Friedenfels id. .m. 1. k. 155. L.
19. B. Jósika S. id. 1842 febr. J6-iki levele.
20. B. Jósika Samunak 1846 márczius 8-ikán gr. Teleki József gubernátorhoz intézett levele, . Erd. Nemz. Múzeum gr. Teleki-levéltár (a gyömrõi-ágé.)
21. B. Jósika Samu levele gr. Teleki József 1842 februárius 23-án. - Ugyanott.
22 V. ö. B. Jósika Samunak gr. Teleki József- hez fent idézett 1846 márczius 8-iki levelével.
23. v. ö. B., Jósika Samunak idézett, 1846 márczius 8-iki levelével
24. B. Jósika S. levele gr. Teleki Józsefhez 1846 május 22-ikén; Erd. Nemz. Múz. id. .Jevé1tára.
25. V. ö. B. Jósika Samunak gr. Teleki Józsefhez 1846 május 22-ikén írott levelével; Erd. Nemz. Múzeum gróf Teleki-levéltárra (a gyömrói ágé.)
26. Gr. Andrássy 1850 szept. 3-iki levele.
27. B. Jósika Samu levele gr. Mikó Imréhez; Erd. Nemz. Múzeum gr. Mikó Imre Levélmásolati könyve IX. k. 98. levelén.
28. November 11-iki levelébõl.
29. Gr. Mikó Imre levele b. Jósika Samuhoz, 1856 deczember 20-ikáról; gr. Mikó idézett Levélmásolati könyve IV. 58. levele.
30. Vida a "Kolozsvári Közlöny" cz. lap szerkesztõje volt.
31. Gr. Mikó Imre id. Levélmásolati könyve IX. k. 98. levele.
32. Gr. Mikó Imre b. Jósika Samunak 1856 november 19-én irt levele; az id. Levélmásolati könyv. IV k. 16. levelén.
33. Az 1856 november 29-ikén kelt levélbõl.
34. B. Jósika Lajos 1856 decz. 4-iki levelébõl.
35. Az 1856 deczember 16-iki levélbõl.
36. Gr. Mikó Imre levele b. Jósika Samunak 1856 deczember 20-ról; gr. Mikó Imre id. Levélmásolati könyve IV. k. 58. levelén.
37. Gr. Mikó Imre idézett Levélmásolati könyve V. k. 66. levelén.
38. A .Kolozsvári Közlöny" 1856. évi utolsó száma a Múzeumnak tett ajánlatok közleménye során b. Jósika Samu ajánlatát méltán mindjárt a nagy alapító, gr. Kemény József után említi
39. Gr. Mikó Imre Levélmásolati könyve V. k. 23. levele.
40. B. Jósika Lajos levele b. Jósika Samunak 1859 október 25-érõl.

© Copyright Erdélyi Múzeum-Egyesület 2005
info@eme.ro