ERDÉLYI MÚZEUM-EGYESÜLET
ERDÉLYI MÚZEUM-EGYESÜLET
ERDÉLYI MÚZEUM-EGYESÜLET - Gróf Mikó Imre Villa ERDÉLYI MÚZEUM-EGYESÜLET - Gróf Mikó Imre Villa
ERDÉLYI MÚZEUM-EGYESÜLET
Kereső: Keres
Navigáció



Gál Kelemen : Brassai Sámuel(1800 - 1897)
-megjelent az Erdélyi Múzeum-Egyesület 1909-es Emlékkönyvében(kiadva: 1942-ben,Kolozsvárt)
Brassai Sámuel
(1800-1897)
 Brassai az Erdélyi Múzeum- Egyesület megteremtésére indított mozgalom elõterében áll. Élõszóval és írásaival fáradhatatlanúl agitál, hogy a magános tudományos törekvéseket "élesztõ, buzdító, segítõ, sikeresítõ, bizonyos tekintetben jutalmaztató középponti intézet" végre- valahára oly sok sikertelen törekvés után létesûljön. Az alakuló közgyûlés 1859 november 25-én 270 szavazattal (292 közül) múzeumõrnek választotta, s az igazgatói teendõk ellátásával is megbízta. E megbízatásával járt a múzeum Évkönyveinek a szerkesztése is, melyet kezdettõl 1873-ig teljesített. A Múzeum tudományos ülésein különösen a megalakulás elsõ éveiben, a legszorgalmasabb s tágabbkörû munkásságot fejti ki. Évenként több értekezést. szabad elõadást tart, a felolvasások nyomán keletkezõ vitában élénk részt vesz
Brassai az Erdélyi Múzeum- Egyesület megteremtésére indított mozgalom elõterében áll. Élõszóval és írásaival fáradhatatlanúl agitál, hogy a magános tudományos törekvéseket "élesztõ, buzdító, segítõ, sikeresítõ, bizonyos tekintetben jutalmaztató középponti intézet" végre- valahára oly sok sikertelen törekvés után létesûljön. Az alakuló közgyûlés 1859 november 25-én 270 szavazattal (292 közül) múzeumõrnek választotta, s az igazgatói teendõk ellátásával is megbízta. E megbízatásával járt a múzeum Évkönyveinek a szerkesztése is, melyet kezdettõl 1873-ig teljesített. A Múzeum tudományos ülésein különösen a megalakulás elsõ éveiben, a legszorgalmasabb s tágabbkörû munkásságot fejti ki. Évenként több értekezést. szabad elõadást tart, a felolvasások nyomán keletkezõ vitában élénk részt vesz.[1]"A legnagyobb magyar polybistor" életének egész mûködésérõl hálásan emlékezve meg s a Múzeum életében kifejtett munkásságát röviden kiemelve: arra a küzdelemre térek, melyet õ a materiálizmus térfoglalása ellen indított és végig harczolt és egy néhány adattal, melyeket a lélektan mai tudományos képviselõi szolgáltatnak, méltatni akarnám azt az álláspontot, melyet Brassai kezdetben elfoglalt s hosszú élete végéig következetesen meg is tartott.
Egy kis fejezet lesz ez a XIX. századi materiálizmus hazai történelmébõl jegy filozófiai polémia megindulása, a melyet a küzdõ felek szenvedélyes hevességgel folytattak s a melyrõl Bánóczi Gregussról szóló emlékbeszédében úgy nyilatkozik, hogy nagy hullámokat vert fel, de nyomtalanúl elsimult. Igaz, hogy a filozófia történetében nem hagyott értékes nyomokat, a minthogy a német materiálizmus ügyében folytatott vitának sem maradt hátra bölcseletileg értékes eredménye; de annál inkább hódított s mondjuk ki: pusztitott az emberek lelki világában, vallási és erkölcsi világnézetében, irodalomban, mûvészetben s a társadalmi élet különbözõ megnyílvánulásaiban.
A harcz Németországban az ötvenes évek közepe táján tör ki. Az új materiálizmus leghangosabb és leghevesebb szószólói Vogt, Moleschott, Büchner, Czolbe. Ezek az emberek világosan, tetszetõsen és a stilus kétségtelen ügyességével írnak. Hadat izennek mindenféle filozófiai, metafizikai, erkölcsi és vallási elõítéletnek és babonának. Írtanak és rombolnak minden hagyományt. A fiatal, suhancz kor éretlenségéveI és merészségével, a nehézségeket és ellenmondásokat semmibe sem vevõ hamar kész ítélettel mennek neki az emberiség legértékesebb és legnemesebb eszméinek. Hogyne hatottak volna korukban a "míveltek" széles körében a Hegel.-
féle agyaglábakon járó spekuláczió meddõ és sikertelen kalandozásai mellett? Oly élesen, oly széles keretek között és általános érdeklõdés mellett folyt ez a vita, hogy Langet, a ki a materiálizmus történelme czímû mûvében a mozgalmakat terjedelmesen ismerteti, a reformáció nagy vitáira emlékezteti.
Ezek a hullámverések. természetesen hozzánk is elérkeztek - Brassai szerint - mint "culturai divatos mozzanat." Az akadémiában Pólya Jakab ismerteti ezt az új fiziológiai irányt "saját modorban és mintegy eredetileg." Mások is szószólóivá ajánlkoznak, de írónk szerint csak na külföldi íly nemû szózatokat hangoztatják vissza." Szépirodalmi lapok tárczaczikkekben ismertetik. Mentovicb Ferencz marosvásárhelyi tanár elõbb kisebb czikkekben, majd egy külön könyvben kardoskodik mellette. Brassai már attól fél, hogy a regényírók ezután hõseik jellemét agyvelejük, idegrendszerük bonczolgatásával fogják megrajzolni. Erdélyi Petõfi e sorában:
"Ha a föld Isten kalapja,
Hazánk a bokréta rajta"
ez irány kárhozatos térfoglalását sejti. Csoda-e ezek után, ha Brassai a materiálizmust posványhoz hasonlítja, mely "veszélyezteti a vidék egészségét dögleletes kigõzölgéséveI ?"
Szerinte a filozófia az a rejtélyes törvényadó hatalom, "a mi érzékeinknek bizonyosságot, tudományainknak rendet, következetességet, általánosságot, mûvészetünknek lelket ád." A kinek ilyen felfogása van a filozofiáról, mint a többi tudományok felett álló, azok törvényeit és elveit rendezõ hatalomról, az nem nézhette közönyösen, hogy a fiu atyja ellen emeli kezét, hogy a hálára kötelezett (mechanika, kémia, fiziológia) jóltevõje, a filozófia ellen támad.
A materiálizmus akadémiai szószólója azt hírdeti, hogy "a ki a pszichologiában elõhaladni akar, haladásának alapját csak mint physiologus vetheti meg." Ez elsõ tekintetre csak a pszichológiai kutatás módszerének kérdése, de alaposabban szemügyre véve azonnal kitûnik, hogy lényegbe vágó metafizikai kérdés. Ez a csak az, a mi ellen Brassai "nem mint elõharczos, hanem mint sorban álló közlegény" síkra száll. A felfogásban való elvi ellentét élesen kitûnik. Pólya a monizmus, Brassai a dualizmus, amaz a materiálizmus, ez a spiritualizmus álláspontján áll. A materiálizmus azt hírdeti, hogy "phosphor nélkül nincs gondolat." Brassai is megengedi ezt, de a logika fegyvertárából vett érvvel hírdeti, hogy a mi valaminek nélkülözhetetlen feltétele, még nem elégséges oka is egyszersmind.A materiálizmus az anyagon kivül minden egyéb s így az erõ, lélek, szellem, öntudat létét tagadja; pedig Brassai szerint valaminek nem léte csak egyetlen módon bizonyítható, u. m. nem lebetésének kimutatásával. Ezt pedig a materiálizmus meg sem próbálta kimutatni s hiába is próbálná.
Brassai nem vonja kétségbe, sót tudja, ál1ítja és hírdeti, "hogy érzelem, gondolat, még maga az öntudat is anyagi eszközök által nyilatkozik az anyagi világban," hogy "az érzés, gondolkodás mûfolyama idegek tevékenységével, mûködésével, sót chemizmussal, mechanizmussal együtt jár." Tehát van igenis a fiziológiának segítõ, támogató szerepe és hivatása a pszichológia körül; de bizonyára túlzott és ennélfogva teljesíthetetlen az a követelése, hogy kizárólag egyetlen alap- ként szerepeljen, a melyen a pszichológia biztosan nyughatik.
Brassai is vallja, hogy az idegek és agyvelõ mûködése mellõzhetetlen feltétel a gondolat, az érzelem megszületéséhez; de csak egyik elem. Mûködése és tevékenysége daczára is holt és élettelen s "élõvé tételére egy más elem elutasíthatatlanul gondoltatja magát velünk." Az idegek tevékenysége és ama másik elem között tetemes és lényeges faji különbség van úgy, hogy egyikrõl a másikra való átmenet nem is lehetséges. Különben az átmenetek nem a dolgok mivoltában, hanem egyedül csak felfogó tehetségünk gyengeségében rejlenek.
A természet erõi között nincs olyan, ezt kizárja az inertia egyetemes érvényességû törvénye, amely többfelé törekednék és törekedhetnék. Csak a szellem országában kereshetünk ilyent. Egy gondolatra kinyújtom kezemet, hogy valamit elvegyek és egy másik gondolatra azonnal vissza húzom. Hogy ugyanaz az indító ok, amely kezemet megindította, maga magának gátat vessen, magát ellenkezõ irányba térítse, arra nincs példa a fizikai világban. A természet világában. változhatatlan, örökös törvények vannak; de nincs meg az akarat és önkéntesség, mely a szellemi élet faji specificumát alkotja s mely a természeti 1örvények hatásával szembeszáll, nekik gátat vet s az általuk egy útra indítottat megtéríti vagy más útra indítja. A természeti világban az ok és eredmény (okozat) aránya kimutatható, kiszámítható, megmérhetõ; az akaratnál a szellemi világban ez a mérés és fontolás megszünik. Az a valami, a mi az anyaggal s ennek tulajdonságaival nem azon egy és így egyéb valami, az a tulajdonság, a melynek nyilvánulása az anyag tulajdonságaival nem fér meg, sõt ellentétes, az az erõ, a mely az anyag erõivel küzdelemre száll, az az öntudat. A materiálisták nem tudnak kielégítõ meghatározást adni az anyagról, sem a dinamisták, sem az atomisztikusok. Igaz, hogy az öntudatról sem lehet, mert az öntudat egyszerû eszme; de csak meg kell neveznünk s a halló már önkéntesen visszhangját érzi bensõjében. De hogy adjon a materiálista az anyagról fogalmat, ha pl. a követ, a levegõt, étert mutatja, melyeknek közös tulajdonságuk nincs? Ezt az alapgondolatot fejti ki részletesen élete utolsó nagy alkotásában, Az igazi positiv filozófia cz. akadémiai értekezésében. De ezzel most nem foglalkozunk.
Röviden méltatni szeretnõk még a mai lélektani tudomány világítása mellett Brassai álláspontját. Vajjon csakugyan képes-e az exakt tudomány az annyira lenézett és kigúnyolt metafizika segitsége nélkül megfejteni a lelki élet rejtélyeit? Vajjon nélkülözheti-e a fiziológia az elmélkedés és önmegfigyelés módszereit?
Vajjon igaza van-e Wable-nak, mikor gúnyolódik azokkal a pszichológusokkal, a kik tapasztalati módszerükkel, a kisérletezéssel dicsekednek s ugyanakkor a metafizikai elmélkedéshez menekülnek, "mint félénk és gyönge anyámasszony katonái anyjok ölébe? "
Hívjuk fel tanuúl Wundtot. Azt hisszük, hogy eléggé hiteles és nagytekintélyû. Õ az elsõ lélektani laboratorium megalapítója s világhírû mestere. Ez irány hívei közûl nálunk legismertebb. Õ kérdésünkre ezt mondja:[2] "Ha azt a fizikai mechanizmust, melynek mozgása a lelki folyamatokat kíséri, egész összefüggésében át tudnók is tekinteni, még akkor is csak mozgások sorozatát kapjuk, melyeken nyomát sem látnók annak, amit lelkileg jelentenek." Ha tehát Wundt szerint is megvan az a lényeges faji különbség a fizikai és a lelki jelenségek között, akkor nem kezdhetünk ugyanazon módszerrel a kutatáshoz. Az agyvelõ jelenségeinek törvényeibõl, ha ezeket tökéletesen megismernõk is, sohasem fog sikerülni a leghalványabb belátást is nyerni a tudat lényegébe és törvényeibe. A kisérleti módszer, a mely különben is csak a legegyszerûbb lelki elemi jelenségek vizsgálatánál alkalmazható, nyújthat adatokat ott, ahol a közvetlen pszichikai tapasztalat nem elégséges, hogy ennek hézagait és hiányait kiegészítse. Maga Lange is, a kit pedig nem lehet a metafizika barátjának tartani, csak azt ismeri el a mehanikai világnézet eddigi eredményeül, hogy be- tekintést nyújt végtelen sok problémába és adja az elsõ kis eredményt annak zálogául, hogy a helyes úton járunk. De el tud gondolni egy idõt, mikor odajutunk, hogy pontosan meghatározzuk a fiziológiai folyamatok azon részét, mely az érzet keletkezéséveI idõben épen összeesik s nem lát lehetetlenséget abban, hogy az idegfolyamatok körforgásának ezt a határozott részét érzetnek nevezzék. De ennél pontosabb meghatározását annak a viszonynak, a melyben az alanyi érzetfolyamat az idegfolyamattal van, lehetetlennek tartja maga is. És bár a fiziológiai kutatást helyes úton haladónak tartja, mégis elég õszinte kijelenteni, hogy az agyvelõ mûködésének a tárgyalásánál még mindig nem igen haladtak tovább a természet- bölcselet elmélkedéseinél.
Villa Guido, a római egyetemen a filozófia magántanára, a ki nagy rokonszenvvel ismerteti a modern pszichológia eredményeit, egyik mûvében[3] rámutatva arra a két lényeges különbségre, a mi a fizikai és pszichikai jelenségeket egymástól elválasztja s amit az önkéntesség vagy akarat és czél fogalmában lát, szintén lehetetlennek tartja ugyanazon módszer alkalmazását. A fizikai jelenségeknek nincs akaratuk, nincs czéljuk s ezért nincs erkölcsi és esztétikai értékük. A fizikai jelenségek csupán quantitative különbözõk s e minõségükbõl lehetetlen volna a lelki jelenségeket értékelni, ha közvetlen egyenes ismeretünk nem volna róluk.
"Ha a gondolkodás lefolyásánál az agyvelõ belsejébe betekinthetnénk s az idegsejtek és szálak legkisebb mozgásait meg- figyelhetnõk is, még akkor sem tudnánk meg e mozgásokból semmit, a mit az agyvelõ gondol vagy érez, ha mi magunk soha valami lelki folyamatot nem éltünk volna át." Az a tény, hogy az agyvelõ és az idegsejtek mozgásai eszközökül szolgálnak a képzetek keletkezésénél, semmit sem változtat ezek sajátos lelki természetén.
Münsterberg szerint a mai lélektani laboratoriumi kutatásainkban is az önmegfigyelés áll a középpontban. A különbség csak az, hogy a régi pszichológusok lelki állapotaikat a mindennapi élet természetesen adott feltételei között elemezték; a mai kisérletezõk pedig mesterséges feltételeket teremtenek, mi által a lelki állapotot a kutatás czélja szerint változtathatják. Elsenbaus a lelki tények egész nagy birodalmát hozzáférhetetlennek tartja a kísérletre nézve.[4]
Lehetne még tovább folytatni a legújabb fiziológiai kutatás híveinek tanukúl hívását. De az eddigiekbõl is kiviláglik, hogy a fiziológiai lélektan nem váltotta be a hozzá fûzött reményeket, nem derítette fel a lelki élet rejtélyeit, a mire pedig fiatalos lendülettel, de erõit nem ismerve, illetõleg félreismerve, oly meggondolatlan könnyelmüséggel vállalkozott."Mi, a kik Brassai álláspontján állunk; tudjuk, hogy ezt nem is tehette, mert módszerét olyan területeken akarta és akarja alkalmazni, a melyek a kísértet elõtt örökre elzárva maradnak. Ezért nem is kivánunk tõle lehetetlenséget, nem is vetjük szemére tehetetlenségét, hiszen ad impossibile nemo obligatur. Csak azt kivánjuk, ismerje be õszintén, hogy a mint Brassai magát végsõ eredménye fogalmazásánál kifejezi - "igen kevés igényök van a filozófiát iskolázni az exact tudományoknak; legkevesebb pedig annak a lélekgyílkoló materiálizmusnak, a mely alapjában üreges, épületében, követelt i módszerében ellenmondásokkal teljes, következéseiben a hol nem képtelen, sokszorosan csüggesztõ, ferdítõ, romboló és veszéllyel fenyegetõ."

1. Brassai 1860 márczius 10-én a növény- táplálkozás kérdésérõl. (Évkönyv I. k. 49-69.. 1.) értekezik és Liebiggel száll vitára; 1861-ben pedig négy elõadást tart, mind különbözõ tárgyakról! Most az ozonról kisérleti mutatványokkal (1. k. 158. 1.), majd a napfoltokról értekezik (Il. k. 143. 1.), majd megint a természet képzõ erejérõl (u. o.) és végül a naptárról. 1862-ben három értekezését olvassa fel, egyiket folytatólag a naptárról, másikat " Az exact tudományok követelései a philosophia irányában« czímmel, melyben czéljáúl tûzi ki a materializmus elharapódzásának gátat emelni (II. k. 54-80. l) és harmadikat az éledés és életkezdésrõl, melyben a spontanea generatiot tagadja. 1863-ban a természetrajzi múzeumok elrendezésérõl és rendeltetésérõl értekezik.
2. Vorlesungen über die Menschen- und Tierseele.
3 .Einleitung in die Psychologie der Gegenwart. Aus dem ltalienischen übersetzt von Chr. D. Pflaum. Leipzig, 1902.
4. Gutherlet: Der Kampf um die Seele, Mainz, 1903


© Copyright Erdélyi Múzeum-Egyesület 2005
info@eme.ro