 |
|
|
Csutak Vilmos: Gróf Mikó Imre és a sepsiszentgyörgyi kollégium
- megjelent az Erdélyi Múzeum-Egyesület 1909-es Emlékkönyvében (kiadva: 1942-ben, Kolozsvárt) - |
Mikor Erdély magyar társadalma gróf Mikó Imre vezetése alatt mûvelõdésének, tudományos munkájának s ezzel nemzeti létének védelmére és erõsítésére Kolozsvárt megalapította az Erdélyi Múzeum-Egyesületet, ugyanakkor Erdély délkeleti véghatárán, túl a Rikán, Apor Péter és Mikes Kelemen, Bod Péter és Benkõ József, Csoma Sándor, Gábor Aron és gróf Mikó Imre szülõföldjén, Háromszék megyében, nehány lelkes és mûvelt, hazája sorsán aggódó s jövõjéért égõ református pap és gondnok, az ú. n. "Rikán belõli egyházi közönség" vagy "kommunitás" a maga székely ifjuságának nevelésére s így székély fajának és faja jövõjének biztosítására templomot emelt és erõs várat épített. Várat épített a világosságnak és hazaszeretetnek!
A világosságnak e temploma, a hazaszeretetnek e, ma már bevehetetlen erõs vára – a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó-kollégium.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesületet megalapító gr. Mikó Imre, kinek nevét e székely közmûvelõdési intézmény - az általa alapított vagy hathatósan támogatott kulturális és közgazdasági intézmények közûl egyedûl - már 33 év óta czímében viseli, háromszéki székely véreinek iskolaalapítási mozgaimában nem vitt vezetõ szerepet, sõt mint az erdélyi református egyház egyik vezetõ fõgondnoka (státuskúrátora), nehány éven át nem is támogatta azt oly mértékben, mint azt a kommunitás várta attól a nagy fiától, kirõl oly igazán írják egyházkerületünk évkönyvei, hogy "e szomorú emlékû években az erdélyi részekben minden nemes eszme, minden életrevaló törekvés vagy tõle in- dult ki, vagy általa karoltatott fel, ápoltatott s jutott sikerre." Pedig gróf Mikó Imre szerette Háromszéket s annak kulturális és közgazdasági élete iránt minden idõben élénken érdeklõdött.
Már õsei századok óta vezetõ szerepet vittek a tõsgyökeres székely székek politikai eletében, de buzgó patrónusai voltak a református egyháznak is és vezetõ gondnokai a kommunitásnak. Apja, gr. Mikó György is 1808-1820-ig a kommunitás elnöki székében ült.
Ö maga itt látta meg a napvilágot, itt ringatták bölcsõjét s éppen abban a fõúri kastélyban, melybõl anyai õse. gr. Mikes Mihály, Háromszék utolsó kurucz fõkapitánya s a székelység utolsó fõgenerálisa egy századdal elõbb Erdély utolsó nemzeti fejedelmének táborába vitte s hûségére eskette az apátlan Mikes Kelement, hogy a hû apród és kamarás soha se lássa viszont szülõföldjét, melyet fejedelme után mindennél és mindenkinél jobban szeretett.
Ezt a földet valóban Mikó Imre is Mikes Kelemen honszerelmével szerette. Ö maga írja háromszéki véreinek 1856 szeptember 17 -én: "Ha igaz ama jellemzés a székelyrõl, hogy õ hegyes-völgyes hazáját a világon mindennél becsesebbnek tartja, jobban szereti: úgy nekem székelynek kell lennem, ha még oly soká élek is a Székelyföldtõl távol, ha még kétszer élem is le életemet a haza más vidékein. Am én ama földet kimondbatatlanul szeretem, s ahoz most is, mint életemben mindég. kiolthatatlan kegyelettel vonzatom."
Ez a Mikó Imre bizonyára nem ok nélkül helyezkedett várakozó álláspontra a háromszékiek iskolaalapítási mozgalmával szemben, mikor a kommunitás 1855 november 26-án tartott gyûlésébõl arra kérte az egyházi fõtanácsot, hogy egy kebelében felállítandó fõgimnázium létesítésére a kormánytól engedélyt eszközöljön ki.
Nem ok nélkül. Mert ugyanezen években a Bach-kormány Thun-féle közoktatásügyi rendszere tulságos követeléseivel megsemmisítéssel fenyegette századok óta virágzó, de a szabadságharcz alatt elszegényedett református kollégiumainkat s ezek közt a Háromszékhez legközelebb esõ székelyudvarhelyit is, mely a nagyenyedi Bethlen-kollégiummal együtt századok óta fõleg a Rikán belõl virágzó egyházmegyékbõl nyerte ifjú seregének legjavát.
Ezeket kellett elõször megmenteni s csak azután lehetett újat alapítani. A fõtanács s ennek kebelében Mikó Imre, ezért a székelyudvarhelyi kollégium anyagi felsegélését kérték a kommunitástól s mikor a kommunitás erejéhez képest eleget tett a fõtanács kérésének, de ragaszkodott a kebelében fölállítandó iskolához, ismételten egy ipariskolának, vagy ipariskolával összekötött reáliskolának alapítására akarták rábírni Háromszék lelkes és hazafias társadalmát.
Örök dicsõsége a hivatása magaslatán álló kommunitásnak s a megye értelmes, mívelt és hazafias lelkû közönségének, hogy mindvégig törhetetlenül ragaszkodott szivébõl és szivéhez nõtt kedves gondolatához s annál nagyobb buzgósággal és áldozatkészséggel rakta össze filléreit, minél több akadály állta útját a háromszéki kollégium megalapításának.
Fõleg a papság buzgólkodott. Elindúlt gyûjteni, s házról-házra, községrõl-községre, városról-városra járva, rövid idõ alatt egy lelkes táborban egyesítette a megye egész társadalmát s készpénzben és igéretekben 150.000 K-t gyûjtött össze akkor, a mikor az udvarhelyi iskolának 6129 K 90 fillért adományozott s éppen Mikó Imre felhívására alaptõkéjét az Erdélyi Muzeum~Egyesület is jelentékeny öszszeggel gyarapította oly viszonyok között, a melyeket egyik gyûjtõ a Mikó Imréhez 1857 április 28-án írt levelében e szavakkal jellemzett a legtalálóbban: "Sokakat, kikben látszatott az ügy iránt elég lelkesedés, háttérbe szorított a naponkénti szükséget is alig fedezhetõ tehetetlenség s a jövendõ feletti aggodalom."
Ekkora áldozatkészség és ily nemes buzgalom "hazánknak ez idõ szerént tán legfontosabb közügye számára" nemcsak a Rikán kívül lakók rokonszenvét és becsülését szerezte meg a Rikán belõl lakó székelyek számára, de mihamar diadalra vitte a kommunitás "közügyét," az iskolaalapítási mozgalmat is.
Maga Mikó Imre csak addig maradhatott távoli szemlélõje a mozgalomnak, mig meg nem ismerte annak igazi czélját, erejét s a mig meg nem gyõzték az új iskola szükségérõl.
A mikor felvilágosították, meg is gyõzték, az õ meggyõzése pedig támogatást, támogatása a mozgalom és "közügy" gyõzelmét jelentette!
E fordulat 1858 május 4-én, a fõtanács ülésén történt s egy év mulva, 1859 szeptember 1 -én megnyilt a sepsiszentgyörgyi kollégium elsõ osztálya.
Mikó Imre õszinte igaz székely szívvel vett részt szülõföldje nagy örömében s ez év deczember 28-án - miután közben megnyitotta az Erdélyi Múzeumot – kétezer pengõ forintról szóló urbérváltsági kötelezvényt küldött az iskolának. A kommunitás hálája, szeretete és bizalma Mikót már elõbb, deczember 20-án az új iskola fõgondnoki állásába hívta el s a nemes gróf örömmel s abban az elhatározásban fogadta el a szülõföldje bizalmából nyert méltóságot, hogy helyzeténél fogva mind nemzetiségi, mind vallás felekezeti tekintetben nagyfontosságú tanintézetnek mindenben hû támasza leend.
1860 nyarán már ott volt Háromszéken és július 30-án elfoglalta méltóságát.
Ettõl a pillanattól kezdve 16 éven át, egész 1876 szeptember 16-án bekövetkezett haláláig, valóban buzgó vezetõ fõgondnoka volt a gondjaira bízott iskolának.
Sepsiszentgyörgytõl távol, Kolozsvárt, majd Pesten lakása, politikai és gazdasági, egyházi és társadalmi elfoglaltatása meggátolta ugyan az iskola ügyeinek személyes és állandó vezetésében, de sohasem csökkentette szivében a valóban atyai gondoskodás buzgalmát és erejét az erdélyi református egyház legifjabb és legszegé- nyebb alma matere iránt.
Valóban nemcsak legifjabb, de legszegényebb is volt a sepsiszentgyörgyi tanoda s azért nagy mértékben szüksége volt Mikó Imre atyai gondoskodására.
Mikor elsõ osztálya 1859 szeptember 1-én egy rendes tanárral megnyittatott, sem telke, sem épülete, sem könyvtára, sem egyéb taneszköze nem volt. Évek teltek évek után, közben megnyiltak a következõ osztályok is, de a négy osztályúvá fejlõdött tanoda még mindig a sepsiszentgyörgyi református egyház régi és szûk partikulájában szorongott.
Csak az üres telkek megszerzése évekig igénybe vette a kommunitás erejét s még nehezebben és hosszabb idõ alatt sikerült a mai iskolaépületek felépítése.
E küzdelmes idõk jellemzésére elegendõ talán annak felemlitése, hogy tiz esztendõ telt el, mig a részben Sepsiszentgyörgy város által ajándékozott, részben Háromszék megye társadalmának újabb áldozatkészségébõl vásárolt üres telkéken a mai piacztéri állandó internátusi épület alapköve 1870 június 27-én letétetett s újabb hat esztendõ, mig az alapkövekre két emelet épült s az új épületbe a négy osztályú tanodának elõbb a városon magánosoknál, majd az iskola által nagy bajjal megvásárolt s kijavított rozoga épületben lakó ifjúsága végre beköltözhetett.
A kollégiumnak az a szárnyépülete, melyben az 1892 óta nyolcz osztályú fõgimnázium tanítási és nevelési munkája folyik, csak abban az évben épült s már is szûknek bizonyúlt.
A tanításhoz szükséges eszközök beszerzésén 50 év óta fáradozik az elõljáróság és tanári kar. A könyvtár fejlesztéséhez ismét Mikó Imre járult hozzá a legnagyobb adománynyal.
Gr. Mikó Imre érezte, ismerte, tudta a több buzgósággal, mint alaptõkével alapított algimnázium bajait s valahányszor támogatását kéri a kommunitás, mindig segít azon.
Alig indúl meg a telekszerzési mozgalom, 1863 õszén 7867 K 44 f. kölcsönt szerez az iskolának; a volt székely határõrezredek lótartási pénztárának megszerzése érdekében illetékes helyen szavát felemeli; 1870 tavaszán az új internátusi épület számára terveket készíttet; a fõtanácstól évi 800 K segélyt eszközöl ki; Trefort miniszternél, kitõl az elõljáróság 48.000 K kölcsönt és 6000 K évi államsegélyt kér, közbenjár; 1874-ben Kolozsvárt az egyházkerületi közgyûlésen 1000 K-t ad át Vajna igazgatónak, más alkalommal ismét 2000-et s ezzel újabb példát mutat Háromszék társadalmának az áldozatkészségre. Végül az igazgató-tanácstól 20.000 koronás építési kölcsönt eszközölt kí s ezzel lehetõvé tette a hat év óta folyó építkezés gyors befejezését.
Fájdalom, mikor 1876 szeptember 1-én az építtetõ kommunitás a készen álló új épület egyik tágas termében hálát rebegett a Mindenhatónak, gróf Mikó Imre már régóta ágyban fekvõ súlyos beteg volt.
De ekkor is székely véreire s a sepsiszentgyörgyi székely református algimnáziumra gondolt s márczius 19-én Kolozsvárt kelt végrendeletében élete alkonyán viselt politikai terhes munkájának, 3 évi miniszteri hivatalának és képviselõségének összes anyagi hasznát, összesen 120.000 koronát a vezetésére és gondjaira bízott, szegénységgel küzködõ tanodának hagyományozta. Elhatározását s alapítványa czélját így indokolta: "Életem egyik törekvése odairányult, hogy forrón szeretett szülõföldemen a közmûveltség és vallásos érzület emelésére, székely ha- zámfiai szellemi fejlõdésére és így közvetve anyagi jólétének öregbítésére is hozhassak bármely csekély áldozatot."
Erdély Széchenyije csekélynek nevezhette, de a székelység valóban fejedelminek érezte az újabb 120 ezer koronás alapítványt s határtalan hálát érzett nagy fia iránt, ki az erdélyi magyarság szellemi és anyagi fejlesztésére hozott nagy áldozatai után most székely véreinek és szülõföldjének családja, székely nemzete és a maga nagy nevéhez egyaránt méltó nagy áldozatot hozott.
A kommunitás még Mikó életében egyhangúlag elhatározta, hogy mély hálájának jeléül a nagy alapító nevéról Székely Mikó-tanodának nevezi el az iskolát s miután annak végrehajtására már ekkor haldokló fógondnokától engedélyt nyert, azon a nagyszabású gyász ünnepélyen, melyet a nagy alapító emlékére az erdélyi református egyház és Háromszék vármegye képviseletével együtt rendezett, "a nagy halott iránti kegyeletének, hálájának és tiszteletének kifejezésére kimondotta, hogy a Rikán belõli "székely" nép, mint elsõ alapító neve mellett a második nagy alapító nevét is az iskola czímébe veszi, s azt a székely népról és hidvégi gróf Mikó Imréról "Székely Mikó-tánodának" nevezi el s a nemes gróf által még 1860-ban adományozott pecsétnyomó köríratát kiigazította. "
"Remélem és hiszem is - írta Mikó végrendeletében - hogy valamint én magam minden mellékes tekintetek nélkül, egyedül szülõföldem és egyházam iránti kegyeletes szeretetbõl hozom igénytelen áldozatomat a közjó szent oltárára, szintúgy nem fognak soha hiányozni e szent oltárnak felkent valódi papjai, a kik gondosan fognak õrködni, hogy az oltár tüze ki ne aludjék!"
Gr. Mikó Imre még idáig nem csalódott reményében: Az oltár tüze azóta szakadatlan ég s évrõl-évre mind többen és többen járúlnak elébe.
Ez oltár papjai egyfelõl igazi székely hûséggel és takarékossággal gondozták végrendeleti alapítványát s annak évi hasznát a legnagyobb körültekintéssel használták fel az iskola közszükségleteinek fedezésére.
Csak ily hû és gondos kezelés mellett volt elérhetõ, hogy a végrendelet értelmében gyümölcsöztetett alapítvány ma már 200.000 koronán felül van s hogy 1891 óta iskolánk az addig kapott évi 3000 K kamat helyett évenként 10.000 koronát fordíthat a maga közszükségleteinek fedezésére, sõt ugyanakkor a második tartaléktõkét is évrõl-évre nevelheti.
Ez oltár papjai másfelõl híven ápolják az õ nemes emlékét s tetteiben, valamint igen értékes irodalmi mûveiben is kifejezett magasztos eszméit és gondolatait minden lehetõ alkalommal lelkes buzgósággal ápolják az egymás nyomába lépõ ifjú nemzedék szivében.
Mikor az elõljáróság és tanári kar a kollégium legnagyobb jóltevõinek arczképét díszterme számára megfestette 1895 õszén, ezek közt elsõ helyen a gróf Mikó Imréét helyezte el ünnepélyesen, s mikor tiz év mulva születésének 100 éves fordulója is elkövetkezett, nemcsak a kollégium falai között szentelt ünnepet nemes emlékének, de a magyar társadalom és fõleg tudományos és gazdasági egyesületek részvételével, melyek mind oly sokat köszönhetnek Neki, elzarándokolt az õ zabolai szülõ házához is és díszes emléktáblával jelölte meg azt a helyet, hol Erdély Széchenyije 1805 szeptember 4-én született.
Szelleme, nemes emléke így él ma is a nevérõl elnevezett székely kollégium falai között.
Hadd éljen mindenha és termékenyítse meg mindazokat, kik valaha az "alma mater" élére és falai közé elhivatnak.
Terjeszsze az igaz tudomány világosságát s erõsítse azt a munkás hazaszeretetet, melynek hidvégi gróf Mikó Imre egész életén át valódi megtestesítõje és igazi példányképe volt! |
|
|
|
|
|
|
|
|
