ERDÉLYI MÚZEUM-EGYESÜLET
ERDÉLYI MÚZEUM-EGYESÜLET
ERDÉLYI MÚZEUM-EGYESÜLET - Gróf Mikó Imre Villa ERDÉLYI MÚZEUM-EGYESÜLET - Gróf Mikó Imre Villa
ERDÉLYI MÚZEUM-EGYESÜLET
Navigáció


Főoldal »  Az EME Kiadványai »  Könyvek »  Peregrináció és erudíció

Cím: Peregrináció és erudíció
Alcím: Tanulmányok Tonk Sándor tiszteletére

Szerző(k):
Bogdándi Zsolt, Lupescu Makó Mária (szerk.)

Műfaj:
történelem, művelődéstörténet

Ismertető:

A magyar tudományosságnak régtől fogva szokása, hogy a kiemelkedően teljesítő tudósokat, tanárokat életük egy-egy fordulópontján tisztelgő kötettel köszönti. Nem volt és nincs ez másként szűkebb hazánkban sem, az erdélyi tudóstársadalom jelentős tagjait a Múzeum-Egyesület vagy mostohább időkben az annak örökségét továbbvivő szellemi műhely emlékkötetekkel tisztelte meg. E kötetek sorában lett volna a helye a Tonk Sándor születésnapját köszöntő tanulmányoknak is, megjelenését azonban a Tanár úr már nem érhette meg.

A Tonk Sándor halálának 15. évfordulóján, 2018 októberében rendezett konferencia célja a Tanár úr emlékezetének felelevenítése mellett alapvetően az volt, hogy tudományos pályáját az általa is művelt tematikákhoz kapcsolódó előadások révén értékelje és méltassa. Így az e kötetben helyet kapott írások jelentős hányada az erdélyi diákok középkori peregrinációját bemutató legnagyobb hatású munkájához, egyúttal első könyvéhez, illetve ennek a kora újkori vándordiákokat tárgyaló folytatásához kötődik. Emellett a változatos tematikájú írások az egykor általa kezdeményezett kutatómunkák legújabb eredményeit foglalják össze, illetőleg egy-egy olyan kérdéskört tárgyalnak, amely egykor a Tanár úr érdeklődésének is homlokterében állt.


Tartalom

Rezumat



További információk:
Kiadó: Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár
Megjelenés ideje: 2020
Terjedelme: 520 oldal
ISBN/ISSN: 978-606-739-144-2
Formátum: 170x240 mm
Boritó/Kivitelezés:   Könczey Elemér
Ár: 50.0 Kaphat�
Kosárba tesz
« Vissza a kiadványok listához
info@eme.ro